Fejlesztik a beteg kisfiú képességeit

Bajdó Bettina

A Pannon Lapok Társasága és a Vas Népe az elmúlt években többször indított  olyan akciót, melyben a bajbajutottak megsegítését tűzte ki célul. Olvasóink segítségével tavaly  a Markusovszky kórház gyermekonkológiai osztályának gyűjtöttünk. Most újabb jótékonysági akciót indítottunk, s próbálunk segíteni egy Magyarlakon élő beteg kisfiúnak, Horváth Botondnak. A két és fél éves Botond kisagyhiány-rendellenességgel született, a mozgása és a beszéde is korlátozott. Az édesapja és a nagyszülei mindent megtesznek érte, ám van, amit segítség nélkül nem tudnak megadni. Az őssejt segítségével esélyt ahhoz, hogy Botond napjai elviselhetőbbek legyenek.



Botondot minden héten két alkalommal a nagymamája, Horváth Antalné Szombathelyre, a Micimackó Óvodába hordja. Itt szakemberek segítségével próbálják fejleszteni a képességeit. Az óvodában az adott gyermek fejlettségi szintjének megfelelő egyéni képességfejlesztést dolgoznak ki. Ez a  lassabban haladó  gyermek egyénre szabott terápiáját is jelenti. A gyermekekkel gyógytornász is foglalkozik. Ez is nagy segítség Botondnak, de emellett az önök segítségére is számítunk.

Olvasóink kérésére közöljük: a számlavezető bank az MKB, csekkes befizetés esetén pedig a Pannon Napilapok Bt.-t kell ráírni a csekkre a számlaszámon kívül. A számlaszám: 10300002-10583146-49020043. Közlemény: adomány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!