Nyugati rangadó: Haladás II.- ZTE az NB II-ben

Az NB II. 14. fordulójában szombaton 15 órakor a Szombathelyi Haladás II. a ZTE együttesét fogadja. A hét elején az NB II-es keretbe száműzött Kenesei Krisztián csapatkapitányként debütál a rangadón.

Pum András

A zalaiak hektikusan szerepelnek ősszel, az első három fordulót győzelem nélkül tudták le, később viszont belelendültek, és egyre feljebb kúsznak a tabellán - írja a haladas.hu. A feljutásra is esélyes Puskás Akadémia és Tatabánya simán verte őket, ám egy hete a jó képességű Kozármislenyt 1-0-ra legyőzték. A vasiak három, két győzelemmel és egy iksszel megvított idegenbeli sorozat után az utóbbi két fordulóban egyetlen pontot sem szereztek, mikor tehát, hanem a nagy rivális ellen szeretnék mulasztásukat bepótolni?
 

- Játékosaim a szurkolókhoz hasonlóan már nagyon várják a szombati meccset - jelezte Tóth László, a Haladás II. trénere. - Remélem a várhatóan szépszámú ZTE-drukker mellett rengeteg szurkoló buzdít bennünk is. A zalaiak játéka az egyéni kvalitásokra épül, három-négy passz után a csatár Pavicsevicsnek például rögtön felívelik a labdákat.  Mi sokpasszos, labdabirtoklásra épülő futballt játszunk, és a kapu előtt is passzal igyekszünk gólhelyzetbe kerülni. Reméljük a két stílus nem kiégeti, inkább felerősíti egymást, és jó meccset játszunk. Nem elsősorban a két legutóbbi sikertelen bajnokink, hanem a a preztízs miatt kötelező a három pont begyűjtése. Győzzön a jobbik, azaz a Haladás. Szeles sérült, Németh Márió  a Honvéd ellen készül, Korolovszky próbajátékra utazott. A csapatkapitányi karszalagot Kenesei viseli, múltja - és reméljük jelene - alapján rászolgált erre.

Összeállítás: Gőcze - Zsirai, Devecseri, Nagy Z., Farkas - Jagodics - Szakály, Kalász (Hanzl)  Gyurján, Kenesei, Czafit.

- Ötszáz jegyet küldtünk Zalaegerszegre, de természetesen a helyszínen is lehet is belépőt  venni. A rendőrség kiemelten kezeli a mérkőzést. Mi tiszta zölben, a vendégek pedig tiszta fehérben játszanak - mondta Balogh Gyula technikai vezető

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!