4300 új rendőr kezdi meg munkáját

Február elsejéig 4300 új rendőr kezdi meg munkáját - közölte Hatala József országos rendőrfőkapitány pénteken Fehérgyarmaton, ahol átadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város új kapitánysági épületét.

MTI

Az altábornagy elmondta, hogy a kormányváltáskor vállalt jelentős létszámfejlesztés valamennyi régiót érinti majd, mind a 19 megyébe kerülnek pályakezdő rendőrök, az elosztási tervnek megfelelően.
Hatala József kiemelte: az ifjú kollégákat természetesen a tapasztalt rendőröknek kell majd felkészíteniük a hivatásra, az ő felelősségük lesz, hogy azok a lehető legjobban elsajátíthassák a gyakorlati ismereteket.
   
Fehérgyarmaton az Európai Unió támogatásával a hat évvel ezelőtt épült, volt határőrségi épületet alakították át rendőrkapitánysággá. Az ORFK és a Szabolcs megyei főkapitányság 11 millió forinttal segítette a beruházást, míg a város önkormányzata a létesítmény külső területe rendbetételének a költségeit vállalta.    

Tilki Attila, a település Fidesz-KDNP-s polgármestere, a térség egyéni országgyűlési képviselője az avatáson elmondta: a körzet többi településének az önkormányzata is segíti anyagiakkal a fehérgyarmati rendőrkapitányság munkáját, a helyhatóságok példamutatóan működnek együtt a rendőrséggel a közbiztonság megerősítése érdekében.    

Tarcsa Csaba rendőr ezredes, szabolcsi főkapitány az MTI-nek elmondta: a fehérgyarmati kapitányság a megye legsűrűbben lakott körzetében működik, 49 település 36 ezer lakosát szolgálja. Emellett a magyar-ukrán és a magyar-román határ mentén speciális bűnüldözési és bűnmegelőzési feladatai is vannak, elsősorban az ember- és az árucsempészés visszaszorításában.     Takács Zsolt alezredes, a fehérgyarmati kapitányság vezetője közölte: a szervezet állományához 84 rendőr tartozik, s minden településnek van körzeti megbízottja, igaz, a kis falvak közül kettőt-hármat is egy megbízott lát el.    

A kapitány fontosnak tartotta kiemelni: az állomány tagjai elismerésre méltó munkát végeznek, hiszen a szervezet a nyomozás eredményességi mutatójával az ország legjobb tíz rendőrkapitánysága közé tartozik, míg két évvel ezelőtt, 2009-ben elsők voltak a rangsorban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!