A Fidesz-KDNP választási győzelmét ünnepelték Sárváron - A Lord és a Kormorán zenélt a Nádasdy-várban

A Fidesz-KDNP történelmi győzelme rendhagyó köszönetnyilvánítást kíván, ez a gondolat motiválta a Barankovics Alapítványt. Az országban egyedüli köszönetnyilvánítás helyszínéül az alapítvány Sárvárt választotta.

Angyal László

A Győzelem ünnepe program szombaton este  hat órakor kezdődött és több ezren vettek rajta részt. A Lord együttes fellépése után politikusok álltak a színpadon.
Vas megye megválasztott országgyűlési képviselői  dr. Hende Csaba, dr. Puskás Tivadar, Básthy Tamás, Kovács Ferenc, Ágh Péter,  dr. Gulyás Gergely  mellett Sárvár polgármestere, dr. Dénes Tibor, valamint a rendező  Barankovics István Alapívány elnöke, Mészáros József  is rövid beszédet mondott. 

Dr. Dénes Tibor emlékeztetett rá, hogy kicsit hosszú  volt az baloldali kormányzásban eltöltött elmúlt nyolc év, és azt reméli: ezután boldogabb évek jönnek. Dr. Puskás Tivadar rámutatott:  negyvenezer szombathelyi lakost kell képviselnie az ország házában, és nem ígérhet mást, mint munkát és böcsületet.  

Dr. Hende Csaba kijelölt honvédelmi miniszter 1979. szeptember 29-én  tette le katonai esküjét. Erre emlékezve kijelentette:  ha kell, élete árán is megvédi hazáját. A hazáért  mindhalálig!, így  fejezte be szónoklatát. 

Básthy Tamás a Fidesz és a KDNP összefogását, pártszövetségét  hangsúlyozta,  míg Kovács Ferenc a  65 évvel ezelőtti Győzelem napja és a szavazófülkékben végbement forradalom között vont párhuzamot. Ágh Péter aláhúzta:  a vasi választóikat alázattal, szorgalommal szolgálják a képviselők. A vasi listáról bekerült   dr. Gulyás Gergely leszögezte:  a következő években visszaszerzik  a politika becsületét. Dr. Mészáros József, az  alapítvány elnöke felidézte a vasi kampányzárót, ahol megfogadták: ha kétharmados lesz a győzelem, utcabállal ünnepelnek. S lőn: Kormorán, Varga Miklós  játszott ezután  nagy sikerrel a vár színpadán.

Kattintson ide és tekintse meg képgalériánkat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!