A Loki gólvágója: későn jött a harmadik találatunk

A Bajnokok Ligájában a Fiorentina ellen 4:3-s vereséget szenvedő Debrecen futballistái szerint kedd este meglehetett volna az első BL-pont.

MTI

A hajdúságiak a második percben Czvitkovics Péter révén szerezték meg a vezetést, azonban az olaszok 20 perc alatt 1-3-ra alakították az állást, Adrian Mutu kétszer, Alberto Gilardino pedig egyszer volt eredményes. Néhány perc múlva Rudolf Gergely kétgólosra csökkentette a különbséget, azonban a 37. percben Mario Santana megszerezte a vendégek negyedik találatát, s a találkozó hajrájában Adamo Coulibaly már csak szépíteni tudott.
  
- Gyakorlatilag a védekezést lehetne előzetesen a leginkább megszervezni egy meccs előtt, de annak ellenére, hogy ezt megtettük, négy gólt kaptunk. Úgy gondolom, hogy nagyon sokat kell még dolgoznunk azon, hogy meg tudjuk valósítani az edzőnk kéréseit - mondta Komlósi Ádám, a DVSC-TEVA középső védője, majd hozzátette: szerinte a magyar együttes a Fiorentinához hasonlít a legjobban, mert a Lyon és a Liverpool futballistái sokkal gyorsabbak.
 
Rudolf Gergely, a debreceniek második találatát jegyző válogatott támadó a második félidőben úgy érezte, akár az összecsapást is megnyerhetik.
- A szünet után nem volt igazi helyzete az olaszoknak, mi pedig folyamatosan támadtunk, úgy érzem, ha hamarabb szerezzük a harmadik gólunkat, akkor az egyenlítés biztosan sikerült volna. Mindezek ellenére lépcsőfokról lépcsőfokra fejlődünk, amit az is mutat, hogy háromszor találtunk be egy ilyen együttesnek.
A firenzeiek eddig az olasz bajnokságban nyolc forduló alatt összesen öt gólt kaptak, s a szombati, Juventus elleni 1-1-re végződött összecsapás előtt Sébastien Frey, az olaszok kapusa 428 percen keresztül nem kapott gólt. 

Varga József, a hajdúsági gárda középpályása kiemelte, hogy nem volt egyoldalú a küzdelem, így a Puskás Ferenc Stadion közönsége is jobban szórakozhatott, mint a Lyon elleni találkozón.
 - Sikerült egy jó meccset játszanunk, de sajnos a remek kezdés után nem figyeltünk eléggé hátul. A második játékrészben is igyekeztünk támadásokat építeni, s bár a Fiorentina szorosabban védekezett, kis szerencsével a döntetlen is meglehetett volna. A hátralévő meccseken minimális az esélyünk, de mindent megteszünk a pontszerzésért  - zárta értékelését Varga.
 Az  "E" csoport másik mérkőzésén a francia Lyon 2-1-re verte a hazai pályán játszó Liverpoolt. A sorozat november 4-én folytatódik, a Debrecen Firenzében lép pályára, míg a Lyon az angolokat fogadja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!