A minisztérium már nem ellenzi a második balatoni kompot Fonyód és Badacsony között

Fonyód - Az "eddig döntően érzelmi alapon folyt viták" helyett szakmai munkát ígért a Fonyód és Badacsony között tervezett második balatoni komp ügyében Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a fonyódi kikötőben a projektről tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

MTI

A miniszter elmondta, hogy hosszabb ideje napirenden van a projekt ügye, amelynek elbírálásában, előkészítésében komoly szakmai munkát kell folytatnia a kormánynak, elemzéseket kell készíteni egyebek közt arról, milyen előnyökkel járhat a projekt megvalósulása. Leszögezte, hogy a minisztérium minden olyan beruházást támogat, amelyik gazdaságilag indokolt és fejlődést jelent.  
    
Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke szerint a szakmai viták végére értek a második balatoni komp ügyében, ami újabb turisztikai vonzerőt generáló idegenforgalmi, gazdasági beruházása lehet az üdülőrégiónak. Jelenleg a projekt előkészítése zajlik, amelynek következő lépése a társadalmi vita, vagyis a nyilvánosság bevonása lesz.
    
Az előzményekről szólva kifejtette, már 8-10 éve felmerült egy második balatoni kompjárat megvalósításának ötlete, amire erőteljes igény fogalmazódott meg a térségben. Egy újabb kompátkelő csökkentené a szántódi rév és a Tihanyi-félsziget, valamint a tó nyugati településeinek terhelését, közvetlenebb összeköttetést biztosítva az M7-es autópálya és az északi part között. A Fonyód-Badacsony közötti új kompjárat előnyöket hozhat az üdülőrégió számára természetvédelmi, környezet-racionalizálási és idegenforgalmi szempontból is - tette hozzá.
    
Ujhelyi István államtitkár, a Nemzeti Turisztikai Bizottság elnöke elmondta, évek óta küzd az érintett polgármesterekkel a második kompjárat megvalósításáért. 
    
"Aki megpróbált Kenesétől Keszthelyig csúcsszezonban eljutni, az már érti miért lenne fontos az új kompjárat - mondta Krisztin N. László Badacsonytomaj polgármestere. Mint kifejtette, azóta vált intenzívvé az igény egy ilyen fejlesztésre, hogy megépült az M7-es. Az északi parti település vendégeinek többsége a fővárosból érkezik, ami vasúton négy óra alatt érhető el. Ilyen körülmények között a helyi lakosságnak és Badacsony vonzáskörzetének is jogos igénye, hogy javuljon a térség közlekedése - tette hozzá. Hídvégi József, Fonyód polgármestere azzal érvelt az új kompjárat mellett, hogy az összekapcsolja a két kikötő környékének turisztikai attrakcióit az üdülőközönség és a helyi lakosság számára is.
    
Lain Ferenc, a projektgazda Balatoni Hajózási Zrt. műszaki igazgatója elmondta, két 60-65 méter hosszú, 48-50 autó és 350 utas szállítására képes komphajó közlekedne a kikötők. Az 5,5 kilométeres távot az új kompok 20 perc alatt tennék meg, beszerzésük, valamint a két kikötő átalakítása mai áron 4,5-5 milliárd forintba kerülne. A projekt előkészítését, a szükséges tanulmányok elkészítésével és az engedélyek beszerzésével  2010-re lehet a leghamarabb befejezni, a tervek két év alatt kivitelezhetőek, így leghamarabb 2013-ban indulhatna az új járat.
    
Horváth Gyula, az önkormányzati tulajdonban lévő hajózási cég vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a Fonyód-Badacsony közötti hajójáratot évente 100-120 ezer utas használja. A személyforgalom átvételével önfenntartó lehet az új kompjárat, a szállított gépjárművek utáni bevétel már hasznot hozna. Az előzetes becslések szerint a szántódi rév gépjárműforgalmának 20-25 százaléka, évi 70 ezer autó terelődne át az új kompjáratra, és további 70-80 ezer gépjármű szállítására teremtődne igény évente az új útvonalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!