A szép lánynak és a rétesnek nincs párja (képgalériával)

Tizenhat rétessütő kompánia hozta el finomságait szombaton a kilencedik Vasvári Rétesfesztiválra. A hagyományos ízek mellett merész újításokat is megkóstolhattak a látogatók.

Nagy Ildikó

Két dologban biztosan világelsők vagyunk: nálunk vannak a legszebb lányok, és a magyar rétesnek sincs párja, mondta a kilencedik vasvári rétesfesztivált megnyitó V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. A Nagy Gáspár Kulturális Központ udvarán – ezúttal a fenti részen – tizenhat rétessütő kompánia rendezte be standját.


A rendezvény fődíjának számító Aranysodrófát több alkalommal is elnyert vépi nyugdíjasok ezúttal is kitettek magukért: Horváth Józsefné Irénke például éjjel kettőkor kelt, hogy megsüsse a fesztiválra szánt adagot. Ő a hagyományos ízekre esküszik, igaz: a túrós rétesbe a mazsola mellett egy kis sárgabarackot is „elrejtett”, a kóstolgatók nem kis örömére.

Voltak, akik merész ízpárosításokkal rukkoltak elő: a sorkifaludi asszonyok például a rétes almás-csirkemájas, túrós-tökmagos, csülkös-vargányás és ricottás-spenótos változatát is „kisütötték”. A látogatók pedig jóízűen megették.


Lapzártánkig még nem derült ki, hogy a V. Németh Zsolt vezette zsűrinek melyik rétes ízlett leginkább. A fesztiválon visszatérő vendégként  mutatták be a dagasztás és a kemencében történő sütés tudományát a Magyar Pékek Fejedelmi  Rendjének tagjai, de – a kercaszomori Soós Ferenctől - az őrségi langallósütés fortélyait is elleshették a látogatók.

A kulturális központban az ajkai kézműves művészeti egyesület népi bőrdíszműves tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás, az aulában pedig régi sparhelteket állítottak ki a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!