A testületi ülésen is téma volt az M86-os gyorsforgalmi út

Répcelak - Rékasi Győző, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) régiós irodavezetője és Katona Ferenc, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasi igazgatója volt a városatyák vendége a legutóbbi testületi ülésen. A téma a 86-os út volt.

Vas Népe

A kérdés első feléről Rékasi Győző adott tájékoztatást. A régiós irodavezető elmondta: az út a Közút Operatív Program részeként valósul meg, melynek végső célja, hogy a Győr-Csorna-Szombathely közötti útszakasz teljes egészében gyorsforgalmi jellegű legyen. Ezt az autópályától csak a sebességkorlátozás és a szilárd burkolatú le-állósáv hiánya különbözteti meg. A munkák a különböző szakaszokon különböző fázisokban vannak - tette hozzá a szakember. Vát elkerülője már látványosan készül, ezt június elején át is adják a forgalomnak, a Szombathely és Vát, valamint a Vát és Szeleste közti szakaszok esetében folyik a közbeszerzési eljárás. Az előkészítés tekintetében kissé lemaradva a Szelestétől a megyehatár felé eső rész van, ennek része a répcelaki szakasz is. Itt a tanulmányterv és a kétlépcsős környezetvédelmi tanulmányterv készült el, ez utóbbi végleges engedélyezésére a héten számítanak. Ezt követi majd az engedélyezési terv készítése, melyre hozzávetőleg fél évet szánnak, majd az építési engedély megszerzése, ami úgy három hónapot vesz igénybe. Közben párhuzamosan zajlik majd a területek felvásárlása, majd ezeken a régészeti vizsgálatok lefolytatása. Az építkezés a kalkulációk szerint 2011 végén indulhat el, és 2013 végére fejeződik be a teljes szakaszon.

A magánterületek felvásárlásáról szólva Rékasi Győző elmondta: a NIF a felvásárlást ügyvédi irodákon keresztül intézi. Az értékbecslést igazságügyi ingatlanszakértő végzi el, az így megállapított összeget ajánlják fel a tulajdonosoknak. Ha vita adódna, akkor kisajátítási eljárást kezdeményeznek, melyet az államigazgatási szervek folytatnak le, és az általuk megállapított összeget - amely akár kevesebb is lehet az eredetileg felajánlottnál - fizetik ki. Az így kapott pénz kártalanításnak minősül, ezért illetékmentes.

A 86-os út jelenlegi nyomvonalának karbantartási munkálatairól Katona Ferenc elmondta: bár korábban is voltak felújítások ezen a szakaszon, de a túlzott terhelés folyamatos károkat okoz. Tavaly ismét rendbe hozták az utat a megyehatár és Répcelak, a hegyfalui körforgalom és a Hegyfalu-Pósfa szakaszon, és folyamatosan igyekeznek orvosolni a felmerülő problémákat. A közútkezelő képviselője kérdésünkre kijelentette: ha olyan kár keletkezne az út mentén fekvő ingatlanokban, melyet vélhetően a nagy forgalom okozott, akkor a károsultnak a közútkezelőhöz kell fordulnia. Ezt követően egy szakértő megvizsgálja a kár-igényt, és megállapítja annak jogosságát.

A képviselők nyugtázták a szakemberek válaszait; továbbra is folyamatos kapcsolatot és tájékoztatást várnak, valamint azt kérték a szakemberektől: a jövőben is rendszeresen számoljanak be a munkafolyamatok állásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!