A tó mélyéről hozták felszínre az autót

Tűzoltóautók lepték el szombaton a megyeszékhelyi Csónakázó tó környékét, nagy feltűnést okozva a környéken. A nézelődők számára csak később derült ki, hogy a vízből mentést gyakorolták a hivatásosok.

Bajdó Bettina

Szombat reggel kilenc órára hirdette meg a szombathelyi tűzoltóság a Savaria Dive Búvárklub, a Vas Megyei Mentőszervezet, a Vasi Autómentő Kft., valamint a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közreműködésével a mentési gyakorlatot. A feladat adott volt: vízbe merült személygépkocsiból kellett kimenteni a sérülteket, majd a kétméteres mélységből a felszínre kellett hozni a járművet is. Sok érdeklődő összegyűlt a környéken, többen is kíváncsiak voltak a látványos feladat végrehajtására. Megtudtuk, hogy az elmúlt években élesben nem kellett hasonló mentésben részt venniük a szombathelyi hivatásosoknak, de mint elmondták, nem árt felkészülni az extrém helyzetekre.

Nagy erőkkel vonultak a helyszínre a tűzoltók és a mentők, ám előbb a búvárok merültek alá, s szakszerűen kimentették a vízben lévő kocsiból a sérülteket. Miután kiemelték a partra a sérülteket, a mentők dr. Puskás Tivadar polgármester vezényletével stabilizálták az állapotukat, majd elszállították őket a helyszínről, átadva a terepet a tűzoltóknak.

A hivatásosok bevetették a magasból mentő, emelőkosaras járművüket, mely most a mélyből mentést készítette elő, a műszaki mentő járművüket, a felfújható emelőpárnákat és az úsztatható mentőstéget is. A búvárok a tó legmélyén nulla látótávolság mellett helyezték el az emelőpárnákat, majd a tűzoltók segítségével a partig tolták a gépkocsit. Innen csörlőkkel vontatták ki, majd végül ráemelték az autómentőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!