Agresszív szülő - Megütötte lánya tanárát egy nő

Egy hódmezővásárhelyi asszony először szidalmazta, majd megütötte és a hajánál fogva rángatta lánya pedagógusát.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Korsós Ágnes valamennyi érintettet meghallgatja a Varga Tamás Általános Iskolában elrendelt sajtónyilvános vizsgálat során - áll a közleményben.

A szerda délelőtt történt eset során megütötte gyermeke tanárát az iskolában egy hódmezővásárhelyi nő, aki ellen a történtek miatt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.
   
A tanár kedden egy ünnepség után figyelmeztette a nő lányát arra, hogy ne tépkedje a fák levelét. Amikor a kislány durván visszaszólt neki, ő kisebb erővel meghúzta a gyerek haját, hogy "megmutassa neki, mit érezhet a fa"- részletezte az eset előzményeit Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban.

A gyerek otthon beszámolt a történtekről, mire anyja szerda reggel megjelent az iskolában és rátámadt a tanárra. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a 39 éves asszony először szidalmazta, majd megütötte és a hajánál fogva rángatta a pedagógust. A bántalmazásnak végül a többi tanár vetett véget.

 A rendőrök előállították a szülőt, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!