Akadémikus tartott rendkívüli kémia órát Kőszegen

Csütörtökön délelőtt rendkívüli kémia órát tartott hajdani gimnáziumában, délután "Repkényszaggatás" című könyvének bemutatóján vett részt Görög Sándor akadémikus.

Némethy Mária

Korrajz volt már az a néhány  gondolat is, amit bevezetőként elmondott magáról csütörtökön hajdani iskolájában, a Juririch Miklós gimnázium dísztermében  a rá feszülten figyelő diákoknak Görög Sándor gyógyszerkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Pedig csak annyit mondott: 60 éve itt érettségizett, közben néhány évig Szombathelyen tanult, s így két épületben végezte a középiskolát, de négy iskolába járt, mert közben Kőszegen a bencés, Szombathelyen a premontrei iskola szűnt meg. Egész élete a kémia körül forgott,  53 éve foglalkozik gyógyszernalatikával. Rendkívüli órájának témája is a gyógyszerek kémiája volt.

Délután a városi könyvtárban Repkényszaggatás című önéletrajzi, családtörténeti könyvének, egy 20. századi korrajznak a bemutatóján vett részt. A könyv egy humanista vallomása. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!