Allergológia a MÁV-rendelőben: érvek pró és kontra

A szombathelyi MÁV rendelőben 2000-től működik az Allergia-Asztma Ambulancia, ahol dr. Sóti László és felesége, dr. Petz Zsuzsa fogadta és látta el a betegeket. Egészen e hét hétfőjéig, a Vasútegészségügyi Kft. ugyanis felmondta az orvosházaspár cégével kötött szerződést. Az okokról és a következményekről mindkét fél másképp vélekedik. Érvek pró és kontra.

Nagy Ildikó

Veszélyben az allergológiai betegellátás, állítja dr. Sóti László és dr. Petz Zsuzsa, akik a hét elején tartottak sajtótájékoztatót. Mint azt szerda számunkban megírtuk, a MÁV-rendelőként ismert intézményben 2000-ben kialakított Allergia-Asztma Ambulancián a Sóti-Petz házaspár fogadta a betegeket. Hétfőig. A rendelőt üzemeltető Vasútegészségügyi Kft. ugyanis március végén  két hónap felmondási idővel  felmondta a házaspár cégével kötött szerződést. Tette ezt azért, mert dr. Sóti László és dr. Petz  Zsuzsa nem írták alá a módosított szerződést. Ebben ugyanis az állt, hogy a jövőben csak dr. Sóti László munkájára tartottak volna igényt, dr. Petz Zsuzsáéra nem.   Dr. Sóti viszont így nem vállalta a további együtmműködést. Már csak azért sem, mert kettejük speciális szakvizsgáira épülő  közös munkája, valamint az általuk kialakított rendelési rendszer  egyszerre több beteggel is tudtak foglalkozni az orvosok, illetve az asszisztensek  révén napi 100-120 beteget tudtak ellátni, a csecsemőktől a felnőttekig bezárólag.

Az akkor még Vasútegészségügyi Kht. öt évvel ezelőtt egyszer már meg akart válni a házaspártól: akkor a nyilvánosság, valamint az ötezer aláírást összegyűjtő betegek megakadályozták a menesztésüket.

A sajtótájékoztatón hallhattunk arról is, hogy a házaspár cége - elszámolási vita miatt - öt éve perben áll a Vasútegészségügyi Kft-vel. Ugyancsak öt éve büntetőeljárás is indult a Vasútegészségügyi Kht.akkori vezetői ellen: csalás, hűtlen kezelés és számviteli fegyelem megsértése miatt. Mindkét per öt éve húzódik. A házaspár most úgy véli, e pereknek is köze lehet a menesztésükhöz, főleg, hogy a büntetőperben tanúként őket is meghallgatták.
Dr. Sóti László és dr. Petz Zsuzsa  az ambulancia és főleg a betegek sorsáért aggódnak. Tudomásuk van arról is, hogy az ambulancia helyén pszichiátria fog működni, az allergiásokat pedig a második emeleten fogadják majd. Úgy vélik, a helyükre kerülő ovosoknak hiába van meg az előírt szakvizsgájuk, kellő gyakorlat híján nem fognak tudni minden típusú allergiát kezelni.

- Nincs veszélyben az allergológiai ellátás - jelenti ki beszélgetésünk elején dr. Kovács Lajos, a Vasútegészségügyi Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. szombathelyi egészségügyi központjának orvosigazgatója. Indoklásul  elmondja, hogy a tüdőgyógyászati, illetve allergológia-immunológiai szakrendelésen változatlan óraszámban (heti 42 órában) négy orvos fogadja majd előjegyzés alapján a betegeket: egy tüdőgyógyász, egy allergológia-immunológiai szakvizsgával is rendelkező tüdőgyógyász, egy gyermekgyógyász-gyermek tüdőgyógyász, valamint egy allergológia-immunológiai szakvizsgával is rendelkező belgyógyász.

Arra a kérdésre, hogy miért bontottak szerződést dr. Sóti Lászlóék cégével, az orvosigazgató szintén egyértelmű választ adott: mert a két vállalkozás nem tudott megegyezni a további együttműködés feltételeit illetően. És hogy mi volt az új szerződés tartalma? Dr. Kovács Lajos véleménye szerint egy vállalkozói szerződés több részletet is tartalmaz, de ők ezt üzleti titokként kezelik.

Ami pedig az engedélyeket illeti: a működési engedélyt nem kell módosítani, hiszen a tüdőgyógyászati és az allergológiai-immunológiai szakrendelés az intézmény falain belül folytatódik, így csak az új orvosok nevét, szakképzettségét, a rendelési idő esetleges változását és a megszűnt szerződést kellett bejelenteni az ÁNTSZ-nél. (Ezt meg is tették.) Más kérdés az orvosok tevékenységére vonatkozó engedély: bár a két, munkavállalóként alkalmazott orvosnak nem kell engedélyt kérnie, a két, a tevékenységet vállalkozásban ellátó orvosnak viszont módosítani kell az engedélyét új telephely belépése miatt. Dr. Kovács Lajos azt mondja: az utóbbi két kolléga jövő csütörtökön, illetve pénteken rendel először, és addigra meglesz az írásos engedélyük.

Az orvosigazgató azt is megindokolja, miért cserélt helyet a tüdőgyógyászati, allergológia-immunológiai szakrendelés a pszichiátriával. Mint mondja, a szakmai érvek is amellett szólnak, hogy a külön bejáraton keresztül is megközelíthető részben fogadják a pszichiátriai betegeket, a tüdőgyógyászati és az allergia-immunológiai betegeket pedig a rokonterületek, konziliárusi lehetőségek  (belgyógyászat- EKG, kardiológia, diabetológia) közelében, valamint a szakrendelés betegeinek kivizsgálását segítő röntgen, labor közvetlen szomszédságában alakítsák ki. A folyamatban lévő perekről dr. Kovács Lajos nem kíván nyilatkozni, mondván: az a bíróság dolga. Azt viszont cáfolja, hogy a szerződésbontásnak köze lenne a bírósági perekhez.
 
Szerintem - munkatársunk véleménye

Szerencsém van, nem vagyok allergiás. Így aztán a Sóti-Petz házaspárt is a sajtótájékoztatón láttam először. Azt viszont a szerkesztőségünkbe érkező sms-ekből és telefonhívásokból tudom, hogy a betegek  aggódnak, amiért  az allergiaszezon közepén  meg kell válniuk megszokott orvosaiktól. Lehet, hogy nem alaptalanul, hiszen  azt az orvosigazgató is elismerte, hogy az új rendszerben hosszabb lesz a várakozási idő. Azt is a betegektől tudom, hogy a házaspár évről évre, a Savaria Karnevál idején több száz ember allergiaszűrését végzi el. Ingyen, hogy segítsenek.  Az egyik aggódó anyuka elmondta: a házaspárt éjjel-nappal hívhatta allergiás gyermekéhez, és  azt is hozzátette, hogy soha nem fogadtak el ezért pénzt. Azt nem vitatja senki, hogy a szerződésbontás szabályos volt. De ne feledjük: a puding próbája az evés. Így azt hiszem, a két cég közötti vitát előbb eldöntik a betegek, mint a bíróság.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!