Álrendőrök a konyhában, milliós lopás az iskolában

Civil ruhás álrendőröket talált konyhába kedden este egy körmendi házaspár. A két férfi rablómesét adott elő, majd elemelt kétezerötszáz forintot. A keddi nap rendrőségi krónikája

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Kedd  este egy körmendi lakos tett bejelentést, hogy két idegen járt otthonában, akik rendőrnek adták ki magukat. Elmondása szerint ő és felesége arra lettek figyelmesek, hogy két idegen tartózkodik konyhájukban, és amikor kérdőre vonták, civil ruhás rendőröknek adták ki magukat. Sőt meséjük szerint egy betörőt fogtak el, akinél több 10.000 Ft-os címletű bankjegy volt, és felszólították a sértetteket, hogy nézzék meg nem hiányzik-e pénzük. Erre a bejelentő felszólította őket, hogy távozzanak, de így is a konyhaszekrényből elemeltek 2.500 Ft-ot. Az ügyben büntetőeljárás indult.

Kedd  reggel az egyik szombathelyi iskolából jelezték, hogy a tanműhelyből különböző dolgok tűntek el. Mint kiderült a festékkeverő helyiségből 6 db festékszóró pisztoly és egy színazonosító lámpa tűnt el. A lopási kár kb. 1 millió Ft.

Kedd délelőtt az egyik szombathelyi élelmiszerüzletből jelezték, hogy egy férfi felvágottat lopott. A bejelentő szerint mikor tetten érték a szombathelyi üzletben, vissza akarták tartani, de akkor a férfi elmenekült. A szombathelyi nyomozók azonban hamarosan előállították a helybeli férfit, akit a bűncselekménnyel gyanúsítanak.

Tegnap este az egyik szombathelyi fodrászüzletből tűnt el egy női kézitáska. Mint kiderült, az egyik alkalmazott válltáskáját lopták el, melyben tárcája, mobiltelefonja és kulcsok voltak. A kár kb. 10.000 Ft.

Kedd délután Celldömölkön történt baleset. Merseváti renaultos haladt a pápai úton hazafelé, amikor a vasúti felüljáró előtti szakaszon az előtte lassító, majd megálló VW-nek ütközött. A balesetben a Golf utasa könnyebben megsérült.

Tegnap délután tett bejelentést a sértett, hogy Celldömölkön a garázs ajtajáról miután ismeretlen lefeszítette a lakatot, a garázsból ellopták rézből készült kazánalkatrészeit,  50-60 kg súlyú fémet.

Kedd reggel kőszegi sértett tett bejelentést a helyi kapitányságra, hogy hálószobájából eltűntek arany ékszerei. Elmondta, hogy délután, amikor hazaérkezett, nem volt zárva a lakása, és egyszerű műszaki hibára gondolt, a zárat pedig kicserélte. Csak később vette észre, hogy feltehetően betörés történt, mivel eltűnt 8 gyűrűje, egy karkötője és egy nyaklánc. A kár kb. 300.000 Ft.

Kedd este baleset történt Kőszegen. Helybeli autós haladt a piacnál, amikor az egyik útkereszteződésnél ütközött egy szemből érkező kerékpárossal. Az elsődleges adatok alapján a biciklis könnyebben sérült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!