Árvíz: 300 vasi rendőr a gátakon (képgalériával frissítve)

Napok óta elkeseredett küzdelmet vívnak a Borsod megyébe vezényeltek rendőrök, pénzügyőrök, vízügyes és katasztrófavédelmi szakemberek az árvízzel.

Angyal László

A vasi rendőri különítmény Szombathelyről vasárnap indult útnak és kissé kalandos utazás (az egyik autóbusz elromlott, a vízpumpa adta meg magát) során érkezett meg Miskolcra. Este a három századot három különböző helyre vezényelték.

Az egyik csapat Hét  község és Sajópüspöki között, egy vízügyes szakember irányításával őrködött a Sajó gátjánál. Mivel az árhullám ott már levonult, félő volt, hogy az átázott gátat a kiépített támasztékok benyomják a folyóba, ezért a megerősítéseket kellett szakszerűen elbontani, vagy csak gyengíteni. A másik század a Felsődobszánál klasszikus  árvízi munkát végzett: homokot pakoltak, zsákoltak a Hernád partján. A harmadik század Sajópetriben és Sajóládon dolgozott, majd reggel hét óra után pihenőre tértek.

Náluk jártunk: A panelrengeteg közepén fekvő iskola udvarán hétfőn hatkor is van némi zsivaj: a vasi zsaruk kisebb-nagyobb csoportokban beszélgetnek.

Mikrobusz kanyarodik be az udvarra, civilek szállnak ki a járműből. Megérkezett a váltás. Mármint az autóbuszvezetőké, a szigorú előírások miatt ők nem dolgozhatnak folyamatosan. Nem úgy a rendőrök, akik között látni civil ruhás nyomozókat is.

Mint megtudjuk, az összes mozgósítható embert útnak indították vasárnap, ezért nem csak a készenléti egység rendőrei vannak itt, hanem bűnügyesek, felderítők, még baleseti helyszínelő is.

Végvári János a század parancsnoka, aki odahaza a Szentgotthárdi Rendőrőrsöt irányítja. Nem mellesleg tavaly, a  Rába folyó árvízekor is kint volt a gáton.  Azt mondja, csapatának van némi tapasztalata az árvízi védekezésben.

Sajópetriben a már elkezdett töltést építettük tovább, magasítottuk meg homokzsákokkal. A falu szélén, a Sajó hídjánál dolgoztunk. Nagyon barátságos volt a fogadtatásunk: amikor megérkeztünk, a polgármester megkérdezte, megkínálhatnak-e vacsorával. Szóval pörkölttel fogadtak bennünket, éjjel hozták a kávét és a szendvicseket, reggel pedig addig nem jöhettünk el, amíg meg nem reggeliztünk. Ugyanezt a szívélyes vendéglátást kaptuk itt is, az iskolában. A tantestület tagjai üdítővel, kávéval kínáltak, ebédre a diákok menüjét kaptuk. Egy szavunk sem lehet az ellátásra.

A vasiaknak szerencséjük volt: az árvízzel fenyegetett borsodi falvakat járva találkoztunk más megyékből érkezett rendőrökkel, akik panaszkodtak a szállásukra, az ellátásukra. Annyi bizonyos, hogy nagy erőket mozgósított a kormány a veszélyhelyzet elhárítására.

Az megint más kérdés, hogy a települések élén álló polgármesterek, aki elvileg a helyi védelmi bizottságok élén állnak, mennyire rátermettek, gyakorlottak egy ilyen fontos feladat ellátására.

A helyiekkel  beszélgetve sokszor hívták fel erre a figyelmünket. Onga a Hernád völgyében fekszik. A faluban rengeteg pénzügyőr dolgozott, a rendőrök a falu vasútállomásán homokzsákokkal pakolták a nyitott  vagonokat, a település melletti homokbányából katonai helikopter szállította az anyagot a Hernád gátjának megerősítésére. A falu szélén a helybeliek töltötték zsákokat homokkal, az egész falu talpon volt. Ahogyan az egyik helybeli mondta, ez az agilis polgármesternek is köszönhető, aki terepjárójával mindig hol itt, hol ott tűnik fel a faluban.

A 37-es út szinte a katasztrófaturizmus célpontja. Ottjártunkkor két idősebb hölgy és egy férfi nézte elborzadva a mindent elborító folyóvizet. Elmesélték, hogy egyikük éppen erre autózott, amikor jött az ár. Percek alatt nőtt meg oly hatalmasra, hogy autóval már nem lehetett átkelni az úton. Itt van előttünk ez a horgásztó. A múlt héten még pecások ülték körbe a partját, most meg víz alatt van a tó, meg a horgásztanya. A tulajdonos soha nem gondolta volna, hogy a pontyok, keszegek képesek lesznek itt kiúszni a tóból.

A négysávos úton most teherautóval, vagy éppen lánctalpassal lehet közlekedni. A katonai monstrum szinte a semmiből tűnik fel és a túlpartra felé tart. Miután eltűnik a horizonton, furcsa jelenségre figyelünk fel: egy biciklis férfi - miközben a kétkerekűt maga mellett tolja - tapossa a vizet. Nem kis küzdelem után a sekélyebb részre, ahol drótszamara nyergébe pattan. Amikor mellénk kerekezik, megszólítom őt. István Ongáról ruccant át megszemlélni a nagy vizet. Zsebéből egy távcső kandikál ki. A rövidnadrágos fiatalember kesereg, szerinte a homokzsákos árvízi védekezéssel itt már nem lehet sokra menni.

Évek óta nagy árvizek pusztítanak errefelé. Ha hamarább észbe kapnak az illetékesek, és tározókat, védőgátakat építenek, akkor most nem lenne ilyen nagy baj. De az elmúlt tíz évben a figyelem és persze az összes pénz a Tiszára összpontosult. Mi itt maradtunk, mint az árva gyerekek. Ránk nem gondolt senki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!