Ausztriából elküldték, Pál Károlyné nem kapta meg - hová tűnt 770 ezer forint?

Pál Károlyné a napokban tudta meg, hogy az 1994-ben Ausztriában, autóbalesetben elhunyt férje után 1995. július közepén állítólag 770 ezer forintot küldött neki a biztosító. Csakhogy a pénz nem ért ide.

Kiss Tamás

Pál Károly 1994. szeptember elsején, kiküldetésben, munkába menet szenvedett halálos közúti balesetet az S31-es autóúton. Felesége a másnapi Vas Népéből tudta meg a hírt: ugyanis előbb jutott hozzá az újsághoz, mint hogy a neki előző délután táviratozó követséggel felvehette volna a kapcsolatot.

Pál Károlyné két kamasz gyermekkel maradt egyedül, így nagyon is jól jött volna a tragédia miatti kártérítés. Többen is azt tanácsolták neki, hogy ügyvéd segítségével intézze a biztosítási ügyeket, és ő így is tett. A budapesti jogász elindította az eljárást, melynek eredményeként nagyjából egy évvel a baleset után a casco után a biztosító fél millió forint körüli összeget meg is küldött Pál Károlyné címére. A kártérítési összeg azonban csak-csak nem akart megérkezni, s elmondása szerint Pál Károlynét annak idején arról sem informálták, hogy mennyi pénz járna. Az özvegy persze többször is hívta az ügyvédet és a biztosítót, elmondása szerint azonban előbbi és utóbbi is lerázta.

- Hét ezer forintból éltünk, nem tellett havonta öt ezer forintos telefonszámlákra - magyarázta az asszony, hogy miért is nem tudta folyamatosan ütni úgymond a vasat. Elmondása szerint az ügy nagyjából négy-öt évente újból és újból felszínre került, döntően akkor, amikor valamelyik hivatal adatokat, papírokat kért a balesetről. Ez történt idén február végén is, amikor a Vas Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága a hozzátartozói ellátással kapcsolatosan kérte az ausztriai hatóságok által anno megküldött határozatokat, illetve a felelősség szempontjából lényeges iratokat.

Pál Károlyné ekkor minden határozottságát összeszedve felhívta egykori ügyvédjét, aki a biztosítótól általa most ki-, illetve visszakért iratokat el is küldte az asszony címére. Ezeket olvasva Pál Károlyné kis híján rosszul lett, a papírok szerint ugyanis az osztrák biztosító fizetett, a magyar pedig még 1995. július 16-án kártérítés címén 774 ezer forintot el is küldött neki, postai úton.

- Nagyon is lett volna helye, ez a pénz azonban ide nem érkezett meg - nyomatékosította Pál Károlyné, aki ezt azonnal közölte a biztosítóval, s arra kérte a társaságot, hogy ugyan nézzenek már utána, hogy mi is lett a szóban forgó összeg sorsa.

- Két gyereket fel tudok nevelni, azt meg nem veszem észre, hogy pénzt küldött a biztosító? - tárta szét karjait Pál Károlyné, akit hétfőn arról informált a biztosító, hogy az anno elküldött  pénz hozzájuk nem érkezett vissza.

Hozzátették: elévülés miatt mást már nem tehetnek, sajnálják, hogy nem tudtak segíteni...

Ezzel persze Pál Károlyné is így van, aki amúgy továbbra sem érti, hogy a megítélt összegről annak idején miért is nem kapott tájékoztatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!