Az életnek tanulunk

Már majdnem úgy nézett ki, hogy idén nem lesz semmiféle botrány az érettségik körül.

Halmágyi Miklós

Gyanúsan nagy volt a csend, egészen addig, amíg a Magyartanárok Egyesülete közleményben nem tudatta a világgal, hogy gond van a szövegértési feladatsor javítási-értékelési útmutatójával kapcsolatban. Némi szarkazmussal megjegyezhetnénk, hogy annyi mindennel van gond manapság, miért pont az útmutatóval kapcsolatban ne lenne, de félre a léha élcelődéssel, hiszen egy érettségi komoly dolog. Az átlag médiafogyasztót nem biztos, hogy lázba hozza a hír. Ha rossz a javítókulcs, hát tegye félre a tanár, és javítsa ki a dolgozatot legjobb tudása szerint. Csakhogy az élet nem ilyen egyszerű. Ugyanis bizonyos feladatokban az Oktatási Hivatal állásfoglalása szerint csak a javítási útmutatóban szereplő megoldás fogadható el. Ami egyébként a magyartanárok szerint nem jó, s tapasztalataik alapján a diákok is úgy értelmezték a feladatot, ahogy ők, s nem úgy, ahogy az Oktatási Hivatal.  Tipikus patthelyzet. De lehet, hogy tudatosan. Hiszen tudjuk, az életnek tanulunk. Sőt nem is az életnek, hanem az Oktatási Hivatalnak. És az érettségi sem valamilyen elvont igazságokra, hanem a valóságra készít fel. A valóság meg az Oktatási Hivatal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!