Az eltűnt magyar kajakos holttestét találhatták meg Horvátországban

Horvát sajtóinformációk szerint feltételezhető, hogy annak a magyar férfinak a holttestét találták meg a Drávában, aki még múlt csütörtökön tűnt el kajakozó társaitól.

MTI

A horvát rendőrség a honlapján kedden közölte, hogy hétfőn délelőtt, fél 11 körül találtak rá egy férfi holttestére a Drávában, nem messze Répástól (Repas). Az azonosítást megkezdték, a boncolást pedig szerdára tűzték ki, hogy a halál okát meg tudják állapítani.
   
Horvát sajtóinformációk szerint a vízen, az ágak között lebegő holttestet egy horgász találta meg, ő értesítette a kaproncai (Koprivnica) rendőrkapitányságot. Feltételezhető, hogy az áldozat az a magyar férfi, aki még csütörtökön tűnt el.
   
Juhász Zoltán zágrábi konzul az MTI érdeklődésére elmondta: kedden délutánig a horvát hatóságok nem jelezték, hogy megtalálták volna a Dráván eltűnt magyart. Hozzátette, hogy erre általában akkor kerül sor, ha elvégezték már a holttest azonosítását.
   
Szombaton reggel adták hírül a horvát hatóságok, hogy 13 magyar kajakozó, akik Barcstól indultak el csütörtökön a Dráván, Répás közelében, egy szigeten akartak éjszakázni. Társuk, egy 56 éves - mint később kiderült szívbeteg - Baranya megyei férfi ekkor hagyta el a táborhelyet, tűzifáért indult, de nem tért vissza.
   
A rendőrök helyi horgászok, valamint a kajakozó társainak, feleségének és lányának közreműködésével pénteken reggel kezdték el a kutatást, amelybe szombaton és vasárnap búvárok is bekapcsolódtak. A részvevők a magyarországi Barcshoz közeli Kriznicáig fésülték át a rendkívül erős sodrású folyó meglehetősen nehezen megközelíthető szakaszait és partjait, de miután a háromnapos keresés nem vezetett eredményre, vasárnap délután befejezték az intenzív kutatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!