Balogh János: szakadt a szalag és valami új kezdődött - SzínházSzerda

Sopronban született, húsz éves koráig profi focistának készült. Aztán jött egy törés az életében, jobban mondva szakadás. Közben Szombathelyre került és a profi focistából profi színész lett mellesleg nem sokára diplomázik: informatikus könyvtáros lesz, ja és szeptembertől a színház teljes jogú társulati tagja.

Ambrózai Zsuzsanna

Ez a fiatalember fele annyi idős mint én, mégis majdnem annyit átélt, mint jómagam - kezdi Szabó Tibor a színházszerda délutáni beszélgetését. Persze, csak azután, miután néhány hónapos kisfiával bemutatkozott a színpadon. A népes közönség tapsol, a főszerep azonban ezen a napon mégsem az övüké. A válaszoló szerepében: Balogh János.

Világ életemben focistának készültem. Egészen húsz éves koromig, aztán lett egy keresztszalag-szakadásom, és eltűntek az illúzióim. Még most is nehezen mozog a bal lábam - mondja János. Szombathelyre került, a főiskolára, számítástechnika-testnevelés szakra. A sérülés miatt abba kellett hagynia a testnevelést. Idegenforgalmi szakmenedzser szakon tanult tovább.

- Sosem érdekelt ez az utóbbi szak igazán. Mindig arra vágytam, hogy olyan területen dolgozzak, ahol mindenképpen mozgok. Egyébként labdarúgó játékvezető is vagyok. Biztos az itteni közönség soraiban is van valaki, aki szid. Egyébként nagyon veszélyes dolog tud lenni, főleg az anyukáktól kell tartni. De bármennyire is szidtak játékvezetőként, én azért mindig szerettem. Jó volt tudni, hogy ezt az érzést én váltom ki belőlük - mosolyog.

Az élet úgy hozta, hogy végül informatikus könyvtáros szakon kötött ki. - Szeretem, mert sokkal kedvesebbek, közvetlenek itt az emberek. Ezt a szakot elvileg el fogom végezni - mondja bizakodva. A közönség talán már elvesztette a fonalat, de valahogy senkit sem zavar. Sokan vannak, figyelnek, szeretik a fiatal színészt és ez valahogy érződik a levegőben is. János pedig újabb és újabb meglepetésekkel szolgál. Kiderül a filmes világ sem ismeretlen számára. Rengeteg fesztivált bejártak amatőr filmesként a barátokkal, kollégiumi társakkal, mert hogy tőlük indult a szenvedély.

- Igazából az összes díjunkat két filmmel sikerült elnyerni. Mi ilyenek vagyunk, megcsináltuk a filmeket, és azóta abból élünk - nevet. Közben eszembe jut, hogy az Aranypart című rövidfilmet jómagam is láttam. Merengve idézem fel magamban a képsorokat, miközben János éppen arról beszél, hogy ezt a filmet egy super 8-as kamerával forgatták. - Ennek valahogy megvan a varázsa, a régi dolgoknak. Az ember elfelejti az időt, snittek pörögnek, nincs hangzás, igazi finomság lesz úrrá a képkockákon - meséli.

Az idő alaposan telik és a színházról még nem is esett szó. - Amikor fociztál, jártál színházba? - kérdezi Tibor. A válasz igen, sőt János azt is elárulja, egy színdarabban, ami élénken megmaradt emlékezetében éppen Vlahovics Edit játszott. - Ez azért is jó érzéssel tölt el, mert most felnőttként együtt játszhatok vele a színházban.

János 2005-2006-os éfolyammal kezdte meg tanulmányait színház szakon. - Az első évben Zsurzs Kati irányításával indultunk. Ő színházszerető embereket keresett, nem gondolta, hogy professzionális színészeket kellene nevelnie, mondván úgysem tudunk majd hol elhelyezkedni. Aztán a következő évben Jordán Tamás vette át az irányítást és meghozta úgyszólván a színházat is magával.
- Nem akarsz énekelni? - kérdezi élés váltással Tibor. János illedelmesen megköszöni a lehetőséget, inkább tovább beszélgetnek.

- Stúdiósként kezdtük a pályafutásunkat, néha beugrósok voltunk, én ezt csak úgy hívom, mi voltunk a biodíszlet - mosolyogtatja meg közönségét. - Szeretek beugrós lenni, ám nehéz feladat. Emlékszem, az Anconai szerelmesekben volt egy emlékezetes alakításom - mondja és Tibor már rá is szedi, hogy előadja. A közönség hatalmas tapssal jutalmazza. János csak annyit mond: és akkor is tapsoltak. Nevetünk, és folytatja komolyan: hihetetlen élmény, amikor négyszáz ember ugyanabban a pillanatban kezd el tapsolni.

Lassan a beszélgetés végéhez közeledünk, jó lenne még üldögélni és hallgatni a történeteket, de az idő elfogyott. Tibor méltó befejezést talál ki, ő fog énekelni nehogy zene nélkül maradjunk, énekelek neked. Markáns és gyönyörű hangján szólal meg az o sole mio, bezengi a kávézót, a környező utcákat...

Ha minden jól megy, a következő évadtól, vagyis ősztől a stúdiósok beépülnek a társulatba, teljes jogú tagok lesznek. Tibor erre annyit mond, ha ő lenne Jordán Tamás helyében, biztos a fiatalokra építené a jövő társulatát. Tehetségesek, ügyesek, jó velük dolgozni, mondja. János mosolyog és látszik rajta, jól esnek neki az elismerő szavak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!