Bécsi művészek szívták a vasi erdőben termelt füvet

Harci kutyával védett bűntanya, benne szekrénynek álcázott rejtekajtó mögött sok-sok fű. Osztrák és magyar rendőrök által közösen felderített drogügy - avagy a kábítószer útja a nemesmedvesi erdőből a bécsi művészekhez.

Angyal László

Az osztrák és magyar rendőrök Körmenden tartottak tájékoztatót egy jelentős osztrák drogügyről, melynek vasi vonatkozásai is vannak. A drogkertész a határsávban ültette el a marihuana palántákat, a vad útját ágakkal zárta el. Szendrődi Barnabás, a Körmendi Rendőrkapitányság vezetője emlékeztetett rá, hogy tavaly május 14-én indult a nemzetközi drogügyben a rendőrségi eljárás.

Azon a napon, nem sokkal dél előtt Baranyai Sándor, a körmendi kapitányság határrendészeti osztályvezetője egy beosztottjával együtt ellenőrizte Nemesmedves közelében a magyar-osztrák határ környékét. A határtól kétszáz méterre álltak meg a járőrkocsival, majd az államhatár felé indultak. Egy tisztáshoz érve egy férfit pillantottak meg, akik a szinte derékig érő fűből lépett elő. Az illetőt ekkor szem elől vesztették.

A magyar rendőrök munkájuk közben a nyiladékokról és a határjelekről fotókat készítettek, és csak egy hölggyel találkoztak, aki virágokat szedett. Ő németül annyit mondott: szerencsére megszűntek a határok, majd  továbbsétált. A következő határjelnél egy parkoló autót, egy osztrák rendszámú Opel Vectrát találtak. A kocsiban a hölgy ült. 

A járőrök ezután visszakanyarodtak a kiindulási pontjukhoz, akkor pillantották meg a kitaposott utat, ahonnan szinte  a földből előtűnve korábban felbukkant a férfi. Az ösvényen továbbhaladva sok elültetett marihuana palántát találtak, és a nevelésükhöz szükséges eszközökre is rábukkantak. Kiderült, hogy az akkor még ismeretlen drogkertész a bokros területet az aljnövényzettől kitisztította, a vadak által használt ösvényeket ágakkal torlaszolta el, több zsák virágfölddel szórta szét.

A körmendi rendőrök találkozót kértek osztrák kollégáiktól, s elmondták nekik, mit találtak a határon, s átadták az   összes információt is.

Folytatás Jennersdorfban

Az ügy folytatásáról Rudolf Ehrenhöfer, a güssingi rendőrség helyettes parancsnoka és Ronald Unger, a kábítószer elleni csoport vezetője számolt be.
 
A magyar kollégák információi alapján indult a nyomozás H. M. osztrák állampolgár ellen. A 36 éves férfi és 38 éves élettársa néhány évvel korábban költözött Jennersdorba. A helyiek nem ismerték őket, nagy testű kutyát tartottak. Az ebet el kellett altatnunk, másként nem tudtuk volna végrehajtani a házkutatást. A férfit és a nőt őrizetbe vettük,  a házkutatásnál egy szekrénynek álcázott rejtekajtón jutottunk be a házban lévő ültetvényhez.

Profeszionális eszközöket találtunk: szellőztető rendszereket, öntöző-berendezéseket, 120 tő vadkendert,  és 5,7 kilogramm marihuanát. A lefoglalt drog feketepiaci értéke mintegy ötvenezer euró.

Újságírói kérdésére válaszolva az osztrák rendőrök elmondták: a gyanúsítottak három éve termesztették nagyüzemben a kábítószert, a drogot Bécsben, művészi körökben értékesítették.

Elkezdődött a bírósági eljárás is, amelynek tétje15 év börtön.

Multifunkcionális irodai eszközök

A sajtótájékoztató második részében Szendrődi Barnabás  városi kapitány bejelentette: a helyi közbiztonsági alapítvány közreműködésével jelentős adományt kapott a körmendi rendőrség. A multifunkcionális irodai eszköz   faxot, fénymásolót, nyomtatót, szkennert helyettesít - értéke mintegy 850 millió forint és 30-40 munkaállomást szolgál ki. 

A kapitány megköszönte a rendkívül hasznos adományt  a felajánlást tévő cégeket képviselő Sákovits Lászlónak és Csák Tamásnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!