Biogazdától tanácsok: a megfelelő vetésváltás véd a kártevőktől

A biogazdálkodásról tartottak fórumot a Savaria Múzeumban, ahova sok érdeklődő kiskertművelő eljött. Majd a múzeumfalu növénygyűjteményeit nézték meg, kaptak palántákat.

Merklin Tímea

A Rábcakapiból érkezett Németh István mezőgazdasági vállalkozóként a feleségével együtt indította 1993-ban a biogazdaságot, ökológiai gabona- és zöldségtermesztéssel foglalkoznak,  2003 óta almatermesztéssel is.  Amint megtudtuk: 160 hektáron gazdálkodnak, ebből 30 hektár a zöldségféle, ezen alapul a vállalkozás. 24-25 féle zöldségfajtát termelnek. Bevételeiket főleg ezek közvetlen értékesítésére alapozzák.

- Ha a zöldség megterem, már nagy bukfenc nem lehet - fogalmazott a biogazda.  Van a  korszerű követelményeknek megfelelő gépparkjuk, tárolókapacitásuk, rendelkeznek egy elsősorban a saját gabonaféléik feldolgozására szolgáló malommal, pelyhesítővel. 

A fórumon szó esett a biogazdálkodásnál szükséges élőmunkáról, az emberi odafigyelésről, az élettani szempontból nem káros növényvédelemről, a rezes kezelésekről, a természetes kén használatáról, amelyekkel nagyapáink is dolgoztak. Kérdésekre válaszolva a biogazda beszélt a megfelelő vetésváltásról, ami szintén véd a kártevőktől.

Utána az érdeklődők a Vasi Múzeumfaluban dr. Balogh Lajos  vezetésével megtekintették a régi gyümölcs tájfajta gyűjteményt, a régi és újabb szőlőfajták gyűjteményét, a gyógynövénykertet, a készülő veteményes kertet, amely Márczi Elvira kertészmérnök munkája.

A hölgy a kertészetéből ajándékot hozott a résztvevőknek: olyan palántákat, amelyeket a tápiószelei génbankban őrzött (több évtizede vasi falvakban gyűjtött) magokból nevelt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!