Böjte Csaba üzent az uzsorázó bankárvilágnak

Böjte Csaba dévai ferences szerzetes szerint, ha nem tud diadalmaskodni a szeretet és a nagylelkűség a gazdagok és a pénzügyi körök vezetőinek a szívében, akkor a bankárok a zsarnokok sorsára jutnak.

Kiss Tamás

Hogy kerül a csizma az asztalra, vagyis Böjte Csaba ferences szerzetes a címlap mellett a gazdasági rovatba?

Nos, azon egyszerű oknál fogva, hogy a 2500 erdélyi árváról gondoskodó Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője a minap pénzügyi témát érintő bejegyezéssel frissítette a mindennapi.hu közéleti portálon vezetett blogját. Ebben először is arra hívja fel a figyelmet, hogy jó dolog jónak lenni, lehajolni a kicsinyekhez, az elesettekhez, a szegényekhez.

Annyira szeretném ezt a tiszta örömöt megéreztetni a gazdag emberekkel, és nem csak a magánszemélyekkel, hanem a nagy pénzügyi társaságok vezetőivel, a bankok elöljáróival is, írja Böjte Csaba, aki a szánalom, a szeretet, a jóság ajándékát kéri az egész világ számára az Istentől, mert szomorúan látja, hogy nem csak az emberek szegényednek el, hanem országok sora került a csőd szélére.

Döbbenten látom, hogy a bajban lévő országok, egész nemzetek nem számíthatnak a leggazdagabbak jóindulatára, nagylelkűségére. A bankárok, mind a keselyűk lecsapnak a kiszolgáltatott népekre, és nemhogy alacsonyabb, elviselhetőbb kamatokkal adnának segítséget, hanem bűnös haszonleséstől mint uzsorások, nagyobb felárral adnak teljesíthetetlen feltételekkel hiteleket, írja Böjte Csaba, hozzátéve: demokratikusan megválasztott kormányok dőlnek le, és a pénzvilág helytartói kerülnek hatalomra, kiknek egyetlen céljuk, kicsavarni az országokból az uzsorakamatot.
 
Szeretettel, jósággal, kicsinységem tudatában kérem a gazdagokat, ésszerű, teljesíthető feltételekkel adjanak kölcsönöket a népeknek, országoknak. Hagyják fellélegezni, anyagilag talpra állni a nemzeteket, hogy szépen, lépésről-lépésre törleszteni tudják adósságaikat. Isten teremtette szép világunkat ne kényszerítsék bele újabb szenvedésekbe, véres, nyomorú lázadásokba, hatalmas utcai összecsapásokba(...) A bankárok most még dönthetnek a szeretet, a jóság mellett. A pénzük kamata lehet a hála és a köszönet, de lehet a vér és a könny, a parttalan gyűlölet. Az emberiség eddig mindig legyőzte és önmagából kivette a létére törő önző zsarnokokat, kik mind egy rákos daganat mindent magukba szívnak, de a közösség szolgálatára nem vállalkoznak. Most is így lesz, ha nem tud diadalmaskodni a szeretet és a nagylelkűség a gazdagok és a pénzügyi körök vezetőinek a szívében,  akkor 10-20-70 év vergődés után, de mindenképpen a zsarnokok sorsára jutnak a bankárok, állítja Böjte Csaba.

Böjte Csaba sarkos véleménye szerint a kormányokat ledöntő, országokat csődbe vivő, pénzügyi fortélyokkal mesés vagyonokra szert tevő kevesek a gyűlölt (fasiszta és proletár) diktatúrák hatalmasságaira emlékeztetnek. A bankok diktatúrája még a meg sem született gyermekeket is eladósítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!