Bükfürdő: huszonnyolc medence az ország második legnagyobb fürdőjében (2.)

Bükfürdő - Negyvenhét évvel ezelőtt megváltozott a bükiek és a környéken élők élete. Átadták a gyógyfürdő első, részben fedett medencéjét, s ennek köszönhetően fellendült a térség turizmusa is.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Továbbra is keressük Vas megye legkedveltebb fürdőhelyét. Ezúttal a büki gyógyfürdőbe látogattunk el, ahol dr. Németh Istvánnal,  a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatóval beszélgettünk a fürdő múltjáról, jelenéről, valamint a jövőbeli tervekről. 

Természetesen Bükön is kíváncsiak voltunk a fürdőzők véleményére, ezért egy tíz kérdésből álló kérdőívet állítottunk össze számukra. A strandolók készségesen osztályozták egytől ötig egyebek közt a gyógyfürdő szolgáltatásait, a tisztaságot, a szálláshelyek minőségét, továbbá a szórakozási és sportolási lehetőségeket.

Bük hazánk nyugat-dunántúli (idegenforgalmi) régiójában,  a Felső-Répcementi kistérségben terül el. A közel ezer éves üdülőhely a megyeszékhelytől csupán 27 kilométerre található. Az osztrák határhoz való közelsége meghatározó jelentőségű mind a fürdőhely, mind pedig a régió fejlődésében. A mintegy 3 ezer  lakosú város életében központi szerepet tölt be a fürdő, mely jó minőségű gyógyvízével Európa-szerte ismert és kedvelt gyógyfürdővé fejlődött az évek során. 1957-ben tört fel Bük 58 fokos kincse, amelyre egy szénhidrogén kutatófúrás során bukkantak rá. Dr. Németh István azonban a sikertörténet kezdetét 47 évvel ezelőttre teszi, amikor is átadták a fürdő első, részben fedett medencéjét. Azóta sokat változott, fejlődött a büki létesítmény.




Negyvenhét éve várják a pihenni és  gyógyulni vágyó vendégeket a büki gyógyfürdőben

Nemrég újabb fejlesztési munkálatok indultak a fürdő területén. Szeretnénk kialakítani egy olyan egészségcentrumot, ami új szolgáltatásokkal, a medical wellness-szel egészítené ki a jelenlegi lehetőségeket. Orvosi tanácsokkal egyénre szabott wellness csomagokat készítenénk a vendégeknek. 

A zavartalan gyógyulást, pihenést, ugyanakkor az önfeledt szórakozást is szeretnénk biztosítani, ezért igyekszünk elkülöníteni a szolgáltatások színhelyét. A fedett létesítmény irányába fejlesztenénk, ezért megduplázzuk a fedett kapacitást. Egyrészt nagy pihenőteret hozunk létre, másrészt az élménymedencéket zárt medencékkel, csúszdával bővítjük  meséli dr. Németh István.

A  termálvíz fürdőkúraként mozgásszervi betegségek, ivókúra formájában emésztőszervi, inhalációs formában légúti megbetegedések kezelésére alkalmas, így a vizet 1965-ben gyógyvízzé, 1973-ban a létesítményt gyógyfürdővé minősítették. 30 évvel ezelőtt a fürdő kiérdemelte a kiemelt országos gyógyhely minősítést is. Több mint 40 éve a gyógyítás a cél, s ehhez a gyógyfürdő vezetése a mai napig ragaszkodik. Igaz, egy nagy fürdőkomplexummá nőtte ki magát a létesítmény, de az élmény- és wellness fürdőzés továbbra is csak másodlagos szerepet tölt be a gyógyfürdő életében. A Bükfürdőbe érkező turisták főleg a gyógyulásért választják a fürdőt.

Ma már a büki gyógyfürdőnek 28 medencéje van. A  gyógymedencéktől kezdve a csúszdamedencéig és tornamedencéig minden megtalálható itt. A miénk az ország második legnagyobb fürdője. Vonzerejét tekintve hazánkban a külföldi érdeklődők száma itt az egyik legnagyobb. Mindent összevetve  Budapest és Hévíz mellett a képzeletbeli dobogó harmadik fokát tudhatjuk a magunkénak. Ha a magyar látogatószámot is figyelembe vesszük, akkor országosan az ötödik legnépszerűbb fürdőhelynek számítunk  árulja el a vezérigazgató.



 Fürdőzők pihennek az egyik medencében  Fotók: Horváth Csaba 

A fürdő számos szolgáltatással várja a gyógyulni, pihenni vágyó vendégeket. A gyógy-wellness szolgáltatások mellett a gyermekek és a könnyed szórakozásra vágyó fiatalok is megtalálják az igényeiknek megfelelő medencét vagy programot. A  medencék kialakítása is lehetővé teszi, hogy több generáció egyszerre élvezhesse a fürdő nyújtotta lehetőségeket. Míg a gyógyulni vágyók a családi medence egyik felében pihennek, addig a fiatalabbak  a másik részben élvezik a vizet. Az alapvető fürdőszolgáltatás mellett a fizioterápiás intézet is segíti a betegeket a gyógyulásban. A strand- és élményfürdők főleg a nyári időszakban népszerűek. A fürdőhöz egy gyógykemping és több szálloda is csatlakozik  konferenciák lebonyolítására is alkalmas épületekkel.

Igyekszünk megfelelni a korszerű elvárásoknak, s azon belül elsődlegesen a nagy számú külföldi vendégnek. A fürdő gyógyvizes medencéi 32-38 fokos, a strand- és sportolásra alkalmas medencéi 26-28 fokos vízzel vannak feltöltve. A gyógymedencék mellett az ingyenes csúszdakomplexumot is használhatják a vendégek. A gyermekeknek a  kizárólag a számukra kialakított  pancsoló nyújt fürdőzési lehetőséget. 



Napozók a büki strandon

Emellett a gyermekek szórakozásáról modern játszótér gondoskodik. Az országban egyedülálló rekreációs park,  élményfürdő finn és infra szaunája, pezsgőfürdője, nyakzuhanya, sodrófolyója és gejzíres gyermekmedencéje az egyik legnépszerűbb szolgáltatása a fürdőnek, de a vendégek elsődleges célja továbbra is a gyógyulás marad. A fürdőzés mellett sport- és kulturális programokkal is várjuk a vendégeket. 

Mi is végzünk elégedettségi felméréseket. Örömmel tapasztaltuk, hogy vendégeink elégedettek a szolgáltatásainkkal. Turizmusunkat főleg az időjárási tényező befolyásolja. Bízunk benne, hogy a nyár hátralévő részében is napsütéses időre számíthatunk. Előre látahatóan elérjük a tavalyi vendéglétszámot, ami 800 ezer látogatót jelentett  2008-ban. Amennyiben idén is sikerül elérnünk ezt a számot, az  kiváló eredmény lesz a jelenlegi gazdasági helyzetben. Most átlagosan naponta 5 ezer, télen 1500 ember fordul meg nálunk. Júniusban és júliusban is szép számmal jöttek fürdőzők. Egy hónapon belül 110-150 ezeren is megmerítkeztek gyógyvizünkben  meséli az igazgató, aki csupán az igazi fürdővárosi hangulatot hiányolja. Ennek ellenére, ha valaki végigsétál a városon,  nem egy megszokott magyar településsel találkozik. 

A városlakók élnek az adottságokkal, de több attraktív kikapcsolódási lehetőséget kellene kínálni a turistáknak. A város vendéglátása viszont tökéletes  teszi hozzá dr. Németh István. 

Nyolc  fürdőre,  köztük Bükfürdőre is lehet  majd szavazni  az  internetes portálunkon  az  utolsó fürdőhely bemutatásának napjától,  így egy közönségdíjat is átadunk majd a legtöbb szavazatot elérő létesítménynek. 

A legkedveltebb fürdőhely pedig az lesz, amelyik a kérdőívek alapján vendégeitől a legmagasabb minősítést kapja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!