Bűnözésből élő nagycsaládok

<b>Szombathely </b> - Dr. Halmosi Zsolt, Vas megye rendőrfőkapitánya öt éven át vezette Hajdú-Bihar megye rendőrségét, így van összehasonlítási alapja arról, hogy mennyire súlyos gond Kelet-Magyarországon a romák bűnözése, és mi a helyzet Vasban.

Angyal László

Érezhetően sokasodnak a figyelmeztető jelek, amelyek egy irányba mutatnak: erősödnek a társadalmi feszültségek , fogalmazott dr. Halmosi Zsolt, aki leszögezte: a roma bűnözés fogalmát, tendenciáját nem lehet meghatároz- ni, hiszen egyetlen rendőrségi statisztikában sem szerepel a bűnelkövetők származása.

Az viszont tény, hogy ha egy bizonyos társadalmi rétegből kikerülő elkövetők száma sokkal magasabb, mint azt az adott réteg aránya indokolná, akkor ennek az okát meg kell vizsgálni, de ez nem a rendőrség feladata.

A vasi helyzetről szólva a főkapitány megjegyezte: vannak családok, amelyek jó ideje a bűnözésre rendezkedtek be , s akadnak olyan Vas megyei települések, ahol ilyen családokból több is él.

Úgy látom, hogy Vas megye bűnözés szempontjából évtizedekkel a keleti megyék előtt jár. Nálunk tavaly is csökkent a bűncselekmények száma, de tudjuk, ugyanazok a gondok nálunk is jelentkezhetnek, mint Észak-Magyarországon. Más megyékben nem azért súlyosabb ez a kérdés, mert ott nagyobb a romák aránya, mint nálunk, hanem azért, mert lényegesen nagyobb a mélyszegénységben élők száma. Vas megye előnye gazdasági fejlettségéből és a viszonylagos jómódúságából ered. Ha nálunk is - és erre nagy az esély - elkezdődik a legalsó társadalmi réteg lecsúszása a mélyszegénységbe, nyomban megindul a boltok, kocsmák feltörése. Ha a legális forrásból nem tudják előteremteni a megélhetéshez szükséges pénzt, látványosan emelkedik a bűnözés. Az utolsó utáni percben vagyunk, az eddigi programok, az arra költött százmilliárdok nem hoztak túl sok eredményt. A programokra jutó százmilliárdok nem hoztak eredményt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!