Célkeresztben a vasi Leader-pénzek

Kiverte a biztosítékot a Fidesznél, hogy egy vidékfejlesztési pályázaton egy vasi szocialista vállalkozó, az MSZP-hez köthető egyik megyei alapítvány és egy egyesület majd 100 milliót nyert. Az már elkerülte a párt figyelmét, hogy ugyanitt Nádasd és Táplánszentkereszt a kiosztható 991 millió egyharmadát vitte el.

Angyal László

Egy uniós vidékfejlesztési pályázat nyomán a Vasi Őrtorony Leadaer Egyesület került a minap a jobboldali média és a Fidesz célkeresztjébe. A muníciót maga az MSZP szolgáltatta, hiszen turisztikai tevékenységek ösztönzése címén Nagy Antal, az MSZP vasi alelnöke vendégház építésére 41 milliót, az MSZP Holnapért Alapítványa Környezetvédelmi tábor a Zsennye partján című projektje 50 milliót, a párthoz köthető Ifjúság a Jövőért Egyesület Élő népi mesterségek egy Őrségi boronaházban elnevezésű pályázata  pedig 4,9 millió forintos támogatás kapott. 
 
Nagy Antal a Vasi Őrtorony Leader Egyesület egyik alelnöke.
  
- A körmendi kistérségben kevés a szálláshely, én néhány éve szereztem idegenforgalmi szakképesítést, turisztikai vállalkozásom van. Kézenfekvő volt, hogy pályázom, hiszen az elnökségi tagságom nem jelentett összeférhetetlenséget. Egyesületünk egyébként a pályázatokat csak előpontozta, a végső értékelést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal végezte, s végül az elnökség még néhány apró módosításokat tett. A nyertesek -  velem együtt - nem azonnal kapják meg a támogatást. Utófinanszírozás van, ami azt jelenti, hogy most találni kell egy bankot, aki meghitelezi a projektet. Nekem eddig még nem sikerült.
 
A felvetésünkrere - minek köszönhető Nádasd jó szereplése (125 milló) ezen a pályázaton? - az alelnök nem tagadta, nyomott valamit a latba, hogy sokáig Nádasdon működött az egyesület munkaszervezete.
 
Ötvenmilliós projekt a zsennyei tábor felújítása. A falu polgármestere, Szilvágyi József.
  
- Régóta lerobbant állapotban van az épület és a park, ahol egykoron ezeréves tölgy is volt. A falunak az évi 11 milliós költségvetésből nem futja a felújításra, a terület gondozására. Tavasszal keresett meg bennünket A Holnapért Alapítvány, a testület megszavazta a tábor bérbeadását.
 
Lapunk utána járt, s megtudta: átalakulás alatt áll a Holnapért Alapítvány kuratóriuma. Aminek oka éppen az, hogy az alapítvány közpénzeket célzott meg, és nyert el. Néhány vasi szocialista politikus szívta a fogát, de végül lemondott így az új testületben nem lesz első vonalbeli MSZP-s. Másik változás: megszűnés esetén vagyon nem a pártra, hanem közcélú alapítványra száll.
 
A Vasi Őrtorony honlapján megtalálhatóak a nyertes pályázatok felsorolása, melyeket alaposabban szemügyre véve érdekes adatokra bukkantunk. Nádasd elől Táplánszentkereszt viszi el a képzeletbeli pálmát, hiszen a szétosztott 900 millióból több mint kétszáz milliót a falu, vagy a településhez köthető egyesület, vállalkozó nyert el.

Szabó Szabolcs falusi magánszálláshelyre, a Savaria Food kft. ezeradagos főzőkonyhára, a Bit-Ép kft irodaépítésre, a polgárőr egyesület könyvtár (!) felújításra, parkosításra, játszótérre, a plébánia a templom felújítására kapott tízmilliókat.

Ifj. Perl János polgármester is derekasan kivette a részét a pályázásban: mikrovállalkozása épületfelújításra, gépbeszerzésre nyert el 22,6 millió forintot.

- Tíz pályázatunkból hat nyert. Megérdemeltük a sikert. Soha nem titkoltam, rengeteget dolgoztam azon, hogy meggyőzzem a helyi egyesületeket, vállalkozókat, cégeket, az egyházat pályázat fontosságáról. S megértették: ilyen lehetőségünk mostanában nem lesz a fejlesztésre. A Vasi Őrtorony elnökségi tagjaként nekem sem volt több információm, mit egy egyszerű pályázónak. A 22 milliót pedig egy malom felújítására nyertem. A nagyapám építette, de hét hónap után államosították, később a kommunisták egyszerűen szétverték.
 
A céginformációs bázisban  kutakodva arra is felfigyeltünk, hogy Krenner Tibor érdekeltségébe tartozó három cég mennyire sikeres volt. A Krenker Bt. Csempeszkopácson rekreációs szalont alakít ki (5 milliós támogatással), a Brenner kft. gépet vesz (33 millió), a már említett Bit-Ép kft. irodát épít (22 millió).
 
Sütő Kálmán, Felsőmarác polgármestere, a Vasi Őrtorony elnöke így látja az ügyet:
  
- Ugyan egyesületünkben az önkormányzatok mellett vállalkozások, civil egyesületek is jelen vannak, de egy-egy település pályázati kedve nagyban függ attól, mennyire agilis az adott falu polgármestere.

OLDALTÖRÉS: Munkatársunk jegyzete a 2. oldalon.

Munkatársunk véleménye

Munkatársunk véleménye

Munkatársunk véleménye

Pelikán elvtárs után szabadon: kicsit botrányszagú, kicsit zavaros, de a miénk. 

A vasi egymilliárd forint sorsáról van szó. A vidékfejlesztés nem sikerágazat mifelénk, az uniós források a  bürokratikus rendszereken, hosszan időzve a különféle csatornákon csordogálnak a felhasználóhoz. A Vasi Őrtorony Leader Egyesület ügye erről is szól. A januári  pályázatok eredményhirdetésére tíz hónapot kellett várni. Nem csoda, hogy elkedvetlenednek az egyesületek, vállalkozók, önkormányzatok. 

Az őrtornyos história másik olvasata: az MSZP egyes tagjai nincsenek tisztában azzal, hogy milyen a közhangulat az Magyarországon. Pártközeli egyesületük, alapítványuk, vállalkozójuk nyertes pályázata az ország egyik fele számára negatív hír, még akkor is, ha objektív pontozás után kapták meg a támogatást. Eközben elveszik az őrtorony történet valódi hírértéke: milyen lehet az élet a végeken? A pályázaton 86 (!) település indulhatott volna, de nem így történt.   Miként lehet az, hogy Táplánszentkeresztről tíz pályázat, tucatnyi helyről viszont egyetlen egy sem érkezett? 

Miért kísérte érdektelenség az egyesület roadshowját? Ráadásul újra ketyeg az óra: a maradék 900 millióra lehet pályázni, egy hónap múlva lejár a beadási határidő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!