Csalók akcióban: mesék orvosi műszerről és operációról

Orvosi műszereknek nevezett értéktelen készülékeket adott el méregdrágán egy sárkeresztúri nő; a 26 éves csalót őrizetbe vették - közölte a rendőrség.

MTI

Orvosi műszereknek nevezett készülékeket adott el egy csaló

 Háziorvosok javaslatára hivatkozva, illetve magát az egészségbiztosítási pénztár munkatársának kiadva értékesített Sárszentágotán, Szentesen és Veszprémben 90 és 220 ezer forint közötti értékben egy-egy, a vételár töredékét sem érő készüléket - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Arra, hogy mindhárom bűncselekmény őt terheli, a helyszíneken rögzített ujjnyom azonosításával derült fény. A nő ellen csalás miatt indított eljárást a sárbogárdi rendőrkapitányság, illetve kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A nyomozók szerint a csaló feltehetően másokat is megkárosított.

 Dajkamese Egerben - több mint félmilliót vittek el egy asszonytól

Több mint félmillió forintot csalt ki három ismeretlen egy idős asszonytól Egerben. A csalók előző nap otthonában keresték fel az asszonyt. Azt állították, hogy egy kollégájuk sürgős operációjára forintra van szükségük, mert a beteg nem magyar állampolgár, és csak 800 ezer forintért végzik el a műtétet - mondta Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Cserébe egy táskát adtak át az asszonynak, amelyben - mint mondták - 5 ezer euró található. Miután az asszony a táska ellenében átnyújtott számukra 560 ezer forintot, azt ígérték, hogy később visszajönnek és elszámolnak.
 
A 77 éves asszony csak azt követően nyitotta ki a táskát, hogy az ismeretlenek elmentek, ám egyetlen eurót sem talált - tette hozzá a sajtószóvivő.
 
Az egri rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, nagyobb kárt okozó csalás miatt indított eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!