Csemege a kosárban: összecsap a Falco és a Körmend

Vasi rangadót rendeznek az A-csoportos kosárbajnokság 8. fordulójában: szombaton, 18 órás kezdéssel a Falco KC a Körmendet látja vendégül. Déri Csaba úgy gondolja, többet jelent a meccs egy sima bajnokinál, Sabáli Balázs viszont nem szeretné ha túlpörögnének játékosai.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Hét játéknap elteltével a Falcó négy, a Körmend három győzelemmel a háta mögött várja a vasi kosárrangadót. Eddig mindkét csapat hullámzóan teljesít, a pillanatnyi forma alapján tehát nehéz lenne latolgatni az esélyeket  igaz, egy megyei rangadón nem is lehet soha. Ami biztos: szombaton zsúfolt csarnok, felfokozott hangulat fogadja majd a pályára lépő kosarasokat.

- A csapatunk jelenleg olyan állapotban, formában van, ahogyan arra előzetesen én számítottam - fogalmazott Déri Csaba, a Falco-Szova KC Szombathely trénere. - Sajnos az előző fordulóban szerencsétlen körülmények között kaptunk ki Kaposváron. Hétfőn még egy picit a fiaskó hatása alatt volt a társaság, de a közelgő Körmend elleni derbi szerencsére gyorsan kiverte a fejekből a kellemetlen gondolatokat. Láttam ellenfelünk több mérkőzését, és azt mondhatom, hogy a Körmend  hozzánk hasonlóan  még nem kész csapat. Nagy volt náluk a jövés-menés, a keretük is csak a napokban alakult ki. Az nyilvávaló, hogy előszeretettel dobnak távolról, erőltetik a kettő-kettőket és igyekeznek keményen védekezni. De hazai pályán nekünk kell diktálni a tempót. Csütörtökön mi is igazoltunk egy új játékost, Marcel Jones papírjai rendben vannak, jászani fog - négy közös edzésen vett részt a csapattal. A srácok egészséges önbizalommal várják a meccset, a héten nem volt sérültünk, betegünk, végre teljes kerettel térningezhettünk. 
- A közvélemény szerint kicsit pikánsabbá teszi a meccset, hogy a Falco kispadján egy körmendi kötödésű téner ül -folytatta Déri Csaba. -  Nem tagadom, számomra ez a találkozó több, mint egy egyszerű bajnoki, nagyon szeretnék nyerni, ugyanakkor tudom kezelni ezt a helyzetet. Körmenden tanultam a játék alapjait, ott ismerkedtem meg az edzői pályával is, de összességében az idei már a tizedik idényem a Falcónál. Ráadásul edzősködtem szerte az országban, dolgoztam külföldön is.

- Megyei rangadó ide vagy oda, úgy kell a mérkőzéshez állni, mintha egy sima bajnoki lenne - fogalmazott a MJUS-Fortress Körmend szakvezetője, Sabáli Balázs. - Persze mindenki tudja, mit jelent ez a találkozó, de a győzelemért ugyanúgy két, a vereségért pedig egy pont jár, mint máskor. Persze a rangadó adhat egy kis plusszmotivációt a játékosoknak, de nem szeretném, ha túlpörögnének, ezért a szokásos módon készültünk. Azt mondom, játsszunk egy jó hangulatú, küzdelmes, pályán kívül és belül sportszerű mérkőzést. A Falco szereti a sok pontos találkozókat, de nekünk ez nem fekszik, így inkább a védekezésre összpontosítunk.
- Persze a győzelemhez szervezett támadások is kellenek -  folytatta a tréner. - A hazaiaknak jó a kezdőötöse, elsősorban ők szállítják a pontokat. Sok függ attól, milyen formában vannak, de az ne tévesszen meg senki, hogy például Kazluskasnak gyengébben megy, mert képes meccsek eldöntésére. Mi a saját játékunkat szeretnénk játszani, és úgy érzem, ha kell, akkor meccs közben is tudunk váltani. A héten a centereink már munkába álltak, de nehézségeink is voltak. Fodor Gergely combizomhúzódás miatt hagyott ki tréningeket, a csütörtök esti edzésről pedig Trummer Rudolf hiányzott térdfájás és betegség miatt. Várhatóan pályára léphetnek, viszont Kocsis Tamás játéka kérdéses, mert a bokája csütörtökön megsérült.

A derbin a Hartyáni, Hegedüs, Frányó trió fújja a sípot.

A mérkőzésről honlapunkon online-tudósítást olvashatnak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!