Csíksomlyói búcsú: Böjte Csaba összefogásra buzdította a zarándokokat

Összefogásra és a nehézségek legyőzésére buzdította Böjte Csaba ferences szerzetes a csíksomlyói zarándokokat a pünkösdszombati misén mondott szentbeszédében.

MTI

A megpróbáltatások közepette ne csak saját emberi korlátaikat nézzék, hiszen az élő Isten teremtette az embereket. Az igazi keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, hanem imádkozik - hangoztatta a dévai ferences szerzetes. Jézus alakját idézte fel, aki új világot teremtett az emberek számára annak ellenére, hogy az ő korában is számos nehézséggel kellett megküzdenie.

Az ember gyenge és kicsi, de Isten kitartó szeretete vigasztalja őt - mondta Böjte Csaba, és hozzátette: Jézus is mindenkit bátorított, hitte, hogy a bűnös emberek is újra tudják kezdeni az életüket. 

 Beszédében a szónok felidézte Szent István példáját is, aki nem azon siránkozott, hogy milyen sok a pogány ember, hanem hatalmas életerővel, munkával és szeretettel új világot teremtett a Kárpát-medencében. - Jó lenne, ha mi is a szentistváni hozzáállással viszonyulnánk saját feladatainkhoz. Van jövő, van remény, bízzunk az élő Istenben - hangoztatta a szónok. Mint emlékeztetett, a XVII. században Domokos Kázmér erdélyi ferences szerzetes, a két világháború között pedig Márton Áron erdélyi püspök is a kitartásról tett bizonyságot.  

Örömtelinek és óriási dolognak nevezte, hogy a magyarországi magyarok a kettős állampolgárság révén kinyújtják a kezüket a határon túli magyarok felé. Hozzátette: meg kell tudni értetni egymással, hogy elég nagy a világ és a Kárpát-medence is, ha bízunk egymásban. Leszögezte: a románokkal és a más nemzetiségekkel való viszonyban nem az ellenségeskedés parancsát kell követni, hanem arra kell törekedni, hogy együtt építsük fel Isten országát ezen a világon.

 A szerzetes bejelentette, hogy a csíksomlyói ferencesek a magyarországi árvízkárosultak számára ajánlják fel a szentmisén elhelyezett perselyekben összegyűlt pénzt.

A mise kezdetén köszöntötte a zarándokokat Orbán Szabolcs erdélyi ferences tartományfőnök, José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója és Francisco Javier Lozano bukaresti apostoli nuncius, aki Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel együtt celebrálta a misét.

OLDALTÖRÉS: Zarándokok százezrei vesznek részt a csíksomlyói búcsún

 Zarándokok százezrei vesznek részt a csíksomlyói búcsún

 Zarándokok százezrei vesznek részt a csíksomlyói búcsún

 Zarándokok százezrei vesznek részt a csíksomlyói búcsún

Az erdélyi településen már a szombaton hajnali óráktól kezdve rövid megszakításokkal esett az eső, ennek ellenére a hagyományoknak megfelelően zarándokok százezrei indultak el a mise helyszínére, a csíksomlyói kegytemplom feletti Kissomlyó és az azon túl emelkedő Nagysomlyó hegye közötti hágó felé.

Az MTI helyszíni munkatársa szerint két órával a szentmise kezdete előtt indult el a kegytemplomtól a papság alkotta úgynevezett kordon, amelynek a búcsújárás rendjében megkülönböztetett szerepe van. A kordon az a mozgó kötélkeret, amelyet a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium népviseletbe öltözött diákjai visznek tanáraik felügyelete mellett. Arra hivatott, hogy biztonságos védelmet nyújtson a tradicionális egyházi jelvények hordozóinak és a papságnak. 

A hagyományoknak megfelelően elöl népviseletbe öltözött fiú viszi a Kisbazilika-jelvényt, mögötte két pár székelyruhás fiú és lány halad, utánuk a Labarum (a nép által labóriumnak nevezett győzelmi jelkép), amelyet az említett gimnázium két végzős növendéke visz. 

 A kordonban halad Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, az ünnepi szentmise főcelebránsa és Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke is. Az idei búcsún részt vesz José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója. Az ünnepi mise szónoka Böjte Csaba dévai ferences szerzetes lesz.

A csíksomlyói kegytemplom felé vezető úton kevesebb árus látható, mint az előző években, a szervezők ugyanis csak kézműves mestereknek és élelmiszerárusoknak adtak engedélyt. A búcsún összesen 318 román csendőr felügyeli a rendet, akiket 245 rendőr és négy, készenlétben álló tűzoltócsapat egészít ki. 

Csíksomlyó a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye, de most már a más vallású keresztények is szívesen vesznek részt a búcsújáráson. Év közben is szüntelenül özönlik a nép Csíksomlyóra köszönteni Máriát és imádkozni előtte. 1990 óta minden évben több százezer ember zarándokol ide, és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, valamint a szentmisén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!