Decathlon és McDrive épül Szombathely keleti szélén (fotókkal)

Szombathely - Decathlon sportáruház és McDrive étterem épül a Zanati úti körforgalom mellett fekvő területen. Jelenleg alapozás és régészeti munkák folynak.

Garai Antal 'Atom'

Az utóbbi egy-két hétben markológépek, teherautók és munkások jelentek meg a Zanatra vezető út mellett (a Tesco áruházzal szemben), majd nekiláttak a munkálatoknak. Az építésvezetőtől szerzett információink szerint a területen egy Decathlon sportáruház épül és már egy bekötőút is kidolgozás alatt van.



Az áruháznak október 31-ig kell elkészülnie - Fotók: Garai Antal 'Atom'

Jelenleg az alapozás munkálatai folynak, és régészeti feltárás, dokumentálás. A kivitelező cég a zalaegerszegi K+K BAU-Profil Zrt., amely a zalai megyeszékhelyen már épített egy Decathlon áruházat 2008-ban. Az építésvezető elmondta, hogy a szerződés szerint az áruház parkolójának és épületének október 31-ig kell elkészülnie, ami után jöhet a bútorozás, az árufeltöltés, majd elviekben novemberben a boltnyitás.



A régészek is szorgalmasan dolgoznak és dokumentálnak az építési területen

A már említett bekötőútról lesz majd elérhető a jövőben épülő McDrive étterem és az évek óta kitáblázott Baumax barkácsáruház is.



Jelenleg az alapozást végzik a területen



Úgy tudjuk, hogy a körforgalomnál, a "sarkon" épül majd a McDrive gyorsétterem

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!