Diplomaosztójára igyekezett a halálos balesetet szenvedett fiatal lány (frissítve)

VN - Pénteken délelőtt háromnegyed tízkor a megyehatáron Simaság és Iván között egy Citroen az árokba csapódott. Úgy tudjuk, hogy egy huszonkét éves lány vesztette életét a balesetben, aki Szombathelyre a diplomaosztójára tartott.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Két személygépkocsi ellentétes irányban közlekedett 9 óra 40 perc körül a Vas megyei Simaság és a Győr Moson Sopron megyei Iván között, majd miután a járművek elhaladtak egymás mellett - eddig még nem tisztázott okból – a Simaság felé tartó Citroen lecsúszott a jobb oldali padkára. A szemtanúk szerint megingott és a bal oldali árokba csapódott. 

A helyszíni nyomok és az eddigi adatok alapján a járművek nem ütköztek. A Citroen-ben a férfi sofőr megsérült,
utasa a 22 éves iváni nő életét vesztett. A szemle alatt a mellékutat lezárták.



A megtört rektor, dr. Gadányi Károly a könnyeivel küzd a szomorú hír bejelentése után  Fotó: Szendi Péter

Pénteken délelőtt tartották Szombathelyen a Sportházban a diplomaosztót. Úgy tudjuk, hogy a péntek délelőtti balesetben meghalt iváni nő a Savaria Egyetemi Központban magyar szakon végzett tanult és ő is ma kapta volna meg az oklevelét.

Az ünnepségen egyperces néma felállással emlékeztek a tragikus hirtelenséggel elhunyt lányról a diáktársak és az egyetem oktatói.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!