Durva! Szlovén veszélyes hulladék magyar földön

Olvasói bejelentés alapján veszélyes hulladék után kutattunk az Őrségben. Az ügyben először mindenki segítőkésznek bizonyult, majd alig akadt olyan, aki segített volna nyomára bukkanni. A Szlovénáiból származó szemétvárak építési törmelékből, elsősorban magas azbeszttartalmú paladarabokból állnak össze.

Bajdó Bettina

Az azbesztet számos iparágban, például az építőiparban alkalmazták. Legnagyobb mennyiségben azbesztcementpalát állítottak elő. Ez az emberi egészségre kevésbé ártalmas. A lebontott azbeszt palát akár értékesíteni akár eladni szigorúan tilos.

A mai ismeretek szerint az azbesztnek heveny mérgező hatása nincs, érintése közvetlenül nem veszélyes. A belélegzett azbesztszálak viszont bizonyos körülmények között tüdő-, mellhártya-, és hashártya megbetegedésekhez vezethetnek, s akár rákot is okozhatnak.

Az Egészségügyi és Környezetvédelmi Minisztérium 2005-től betiltotta minden azbesztet tartalmazó termék forgalmazását és felhasználását. Azbesztet tartalmazó építőanyag bontásakor munkatervet kell készíteni, ezt jóvá kell hagyatni az ÁNTSZ-szel, s be kell nyújtani a környezetvédelmi felügyelőségnek.

A bontott azbesztet tartalmazó építőanyag veszélyes hulladéknak minősül, a kezelését csak az arra engedéllyel rendelkező vállalkozó végezheti. Pár nappal ezelőtt nádasdi olvasóink kerestek meg bennünket, hogy rengeteg illegálisan lerakott szemetet találtak a település környékén, az Őrségi Nemzeti Park területén.

Információik voltak arról is, hogy ki, miért szállította oda a szemetet, s felajánlották, hogy megmutatják a helyszínt. A hét elején megkerestük olvasóinkat, akik a pár nap alatt meggondolták magukat, s úgy döntöttek, hogy mégsem vezetnek bennünket a szemét nyomára.

Arra hivatkoztak, hogy az önkormányzat már intézkedik az ügyben, amelybe ők nem akarnak belekeveredni. Mivel olvasóink bizton állították, hogy a nemzeti park területén található a szemét, felhívtuk a park igazgatóját, hogy információkhoz jussunk ez ügyben. Márkus Ferenc, a park igazgatója megdöbbent mondandónk hallatán.

Jellemző, hogy nem minket keresnek meg ilyen ügyekben, hanem az újsághoz fordulnak  mondta az igazgató.  Azt azonban tudni kell, hogy a nemzeti park területén csak mi vagyunk illetékesek intézkedni ilyen esetekben. Többször előfordult már, hogy szemetet találtunk a területen, ennek elszállíttatásáról azonnal gondoskodunk.

Az igazgató annyit kért tőlünk, hogy legalább azt próbáljuk meg kideríteni, hogy melyik erdőben található a hulladék. Addig is, mondta, kiküldi a természetőröket, hogy vizsgálják át a környékbeli erdőket. Visszahívtuk az olvasóinkat, kérve őket, hogy legalább a helyszínt árulják el, ám erre nem voltak hajladók, inkább megadták annak a helyi természetjárónak az elérhetőségét, aki elsőként látta a szemetet.

Beszéltünk az illetővel is, aki bár tisztában van azzal, hogy veszélyes hulladéknak számító építési törmelék került a területre, mégsem akarta elárulni, hogy hol van pontosan a hely. Azt mondta, ő nem akar ebbe az ügybe belekeveredni, mivel az önkormányzatok már intézkednek. 

Én is hallottam a szemétügyről  ezt már Karvalics Zoltán, a nádasdi polgármester mondta, miután hozzá fordultunk segítségért.  De nem biztos, hogy ugyanarról a szemétről tudok, mint amit a falubeliek emlegetnek. Azt hallottam, hogy Halogy és Csákánydoroszló között bukkantak illegális lerakóra, valaki palát rakott le az út mentére.

A polgármester segítőkész volt, s rajta keresztül eljutottunk egy másik illetékeshez, aki nevét nem vállalva elmesélte a történetet:  Egy környékbeli magyar vállalkozó Szlovéniából építési törmeléket hoz be az országba, s amit nem tud értékesíteni, azt valahol leborítja a környéken. Több helyütt is vannak lerakóhelyei. Van úgy, hogy az erdő mélyén borítja le a hulladékot, ám az is előfordul, hogy csak az út szélén rakja le. Kevesen tudják, hogy a pala veszélyes huladéknak számít, hiszen azbesztet is tartalmaz.

Mivel végre volt egy biztos helyszínünk, felhívtuk a csákánydoroszlói jegyzőt, Császár Róbertet, aki elkísért bennünket a szeméthalmokhoz. Az elsőre Csákánydoroszló és Halogy között, egy mély árok partján bukkantunk rá. Rengeteg pala hevert a szántóföldön, s az árok szélén. A jegyző szerint teherautóval hozhatták ide a szemetet még ősszel, majd kézzel leszórták a rakományt, s továbbálltak.

Mi is hallottunk a Szlovéniából származó szemétről  mondta el a jegyző.  Utánajártunk, s kiderült, hogy Szlovéniában az állam támogatja a házak tetőcseréjét, mivel a pala azbesztet tartalmaz, s káros az egészségre. Sokan lecserélik a régi tetőjüket, egy környékbeli magyar vállalkozó pedig kijár, s vállalja, hogy eltünteti a bontott hulladékot. Hazahozza, s amit nem tud értékesíteni belőle, azt leszórja a környéken.

A jegyző hozzátette, hogy a törmelék veszélyes hulladéknak számít, amit hulladékkezelővel kell elszállíttatni. Mivel nemrég cserélték az iskola tetetjét, tudja, hogy mennyibe kerül egy háznyi pala szakszerű megsemmisítése. Körülbelül 60-80 ezer forintot kell fizetni érete.

Közben átmegyünk egy másik helyszínre, a Nagyréti majorba, ahol újabb palahegyek bukkannak ki a hó alól. A jegyző közben hozzáfűzi még, hogy erről a területről már többször el kellett szállíttatni az illegálisan lerakott hulladékot. Legutóbb gumival töltötték fel a területet. A szemét között talált levél alapján sikerült a nyomára bukkanni annak a vállalkozónak, aki lerakta a gumikat, s végül ő tisztította meg a terepet. 

Akadnak, akik azt hiszik, hogy nyugodtan kiszórhatják a szemetüket ott, ahol nincs szem előtt  folytatta Császár Róbert.  Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez nem így van.

- Megnéztem, hogy mi jár annak, aki megsérti a hulladékgazdálkodási törvényt. Ha valaki veszélyes hulladékot illegálisan kezel, azt a pénzbüntetés mellett akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. Sajnos nagyon nehéz tetten érni a szemetelőket, s ha nincs meg az elkövető, akkor a terület tulajdonosának kell állni az elszállíttatás költségeit. Ebben az ügyben már intézkedtem, felhívtam a körzeti megbízottat, s megtettem a feljelentést. A rendelkezésünkre álló információk alapján elindul a nyomozás, s reméljük, hogy fülön tudjuk csípni a szemetelőt. A feljelentés megtörtént, ismeretlen tettes ellen nyomoznak a palák ügyében. -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!