Egyetemi várossá válik Kőszeg

A hajdan híres iskolavárosnak, Kőszegnek ma is fájdalmas emléke a tanítóképző Szombathelyre költöztetése. A határ menti település most egyetemi várossá válik az ISES és a Corvinus Egyetem által.

Némethy Mária

A kőszegi Szent Domonkos Rendi Nővérek Római Katolikus Tanítóképzőjét 1948-ban államosították. 1958-ig Kőszegen működött még, ám akkor Szombathelyre költöztették, abból alakult ki később a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola.

Ezzel megszűnt a felsőoktatás az iskolavárosban, Kőszegen. Egészen 1996-ig így volt. Akkor az ISES Alapítvány Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete révén nyári egyetemi központtá vált a történelmi kisváros, amely ma helyet ad a nemzetközi hírű Savaria Nemzetközi Nyári Egyetemnek.

Ősz óta pedig egy teljesen új képzés helyszíne a műemlékeiről híres Kőszeg: a kulturális örökségvédelem menedzsment képzésnek. Népszerű szak, háromszoros volt rá a túljelentkezés.

Az egyetemi várossá válás újabb mérföldkövéhez érkezett csütörtökön Kőszeg. Intézetavatót tartottak. A Budapesti Corvinus Egyetem által létesített Globális és Európai Integrációs Tanulmányok Intézetét (IGES).

A képviselő-testület ülése után a városházán Huber László, Kőszeg polgármestere köszöntötte az intézet avatóra Kőszegre érkezett  Mészáros Tamást,  a Budapesti Corvinus Egyetem rektorát,  Trautmann Lászlót, az egyetem dékánját.

Ők és  Miszlivetz Ferenc igazgató elmondták: a fenntartható fejlődés részeként egy olyan új típusú szellemi központ jön létre Kőszegen, amely nem a felsőoktatás tömegtermelését akarja megvalósítani. Provokatív, új képzést nyújt különféle tudományterületek összekapcsolásával. Garancia erre, hogy a legjobb magyar egyetem létesíti és a legjobb előadók vesznek részt benne három egyetemi kar együttműködésével.

A beszélgetés során többször szóba került, hogy Kőszeg nagyon vonzó, szép hely, de túl messze van Budapesttől. Az egyetemi szakemberek ezt a város előnyének tekintik. Emlegették a flandriai Brugge-t, de még Anglia híres egyetemeit, Oxfordot és Cambridge-t is, amelyek szintén távol vannak a nyüzsgéstől, a sztrádáktól.

Elhangzott az is: az ISES Alapítvány szervezésében már negyedik éve adnak át diplomát Kőszegen, majdnem 50 fős csapat tanul jelenleg itt. Olyan nagyon ismert tudósok járnak ide, mint Hankiss Elemér. Őt idézve hangzott el: ha a tudományos tájékozódást is szolgáló jó könyvtár lenne Kőszegen, akkor heteket képes lenne eltölteni a kisvárosban. Csütörtökön kiderült: ez sem álom már. A Norvég Alaptól nyert pályázati pénzből több, mint ezer kötet érkezik Kőszegre.

Az Európa Házban  amelyet 25 évre kapott meg a várostól az ISES Alapítvány  csütörtökön délután fogadást tartottak. Ezen bemutatták Pók Attila The Politics of Hatred in the Middle of Europe című könyvét.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!