Előzzük meg a lakástüzeket! De mire figyeljünk?

Budapest - Évente mintegy hatezer lakástűz történik az országban - mondta Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője, hangsúlyozva, hogy kis odafigyeléssel sok eset megelőzhető lenne, hiszen legtöbbször figyelmetlenség, feledékenység a szerencsétlenség oka.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Veszélyforrás: kályha, kandalló, gyertya


Az elmúlt években a lakástüzek száma érdemben nem változott, a tűzesetekben megsérültek és elhunytak száma viszont csökkent - közölte a szóvivő, aki a csökkenés okaként a jobb tájékoztatást és a fűtési technikák megváltozását jelölte meg.

Dobson Tibor elmondta, hogy a lakástüzek egyik legjellemzőbb forrása a nyílt láng használata; példaként a hagyományos tüzelési berendezéseket, így a kályhát, a kandallót említette. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezek környékén tilos gyúlékony anyagokat tárolni, azok ugyanis a kipattanó parázstól vagy a hőtől lángra kaphatnak. Tipikus esetnek nevezte, amikor a kandalló vagy kályha fölé teregetett ruhák lángra kapnak.

A másik jellemző ok a gyertyák nem megfelelő használata, ezeket sokszor olyan helyeken használják, ahol könnyen tüzet okozhatnak.


A legtöbb tűz dohányzás miatt keletkezilk


Gyakran elektromos zárlat miatt keletkezik lakástüz. Ez ellen Dobson Tibor közlése szerint úgy lehet védekezni, hogy a készülékeket használat után nemcsak készenléti állapotba helyezzük, hanem teljesen kikapcsoljuk, hosszabb ideig tartó távollét esetén pedig kihúzzuk a konnektorból.

Az ágyban dohányzást is a gyakoribb okok közé sorolta a szóvivő. Ezekben az esetekben többnyire nem maga a tűz, hanem az égés során keletkező szén-monoxid okoz tragédiát. A tapasztalatok szerint az ágyban dohányzás sokszor alkohol fogyasztásával vagy altató beszedésével jár együtt - mondta.

Dobson Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek elől ugyanolyan gondosan el kell zárni az öngyújtót és a gyufát, mint a gyógyszereket, vegyszereket.

Legutóbb Budapesten egy III. kerületi társasházban történt tűz követelt halálos áldozatot. Tavaly száznegyvenen haltak meg tűzesetben és közel ötszázan sérültek meg. A halálos áldozatok  száma az elmúlt évhez viszonyítva jelentősen nem változott, a sérültek számában az előző esztendőhöz képest csökkenés tapasztalható.

Szintén a visszatérő problémák között említette Dobson Tibor a szén-monoxid mérgezést, amely mint hangsúlyozta, karbantartással vagy jelzőkészülék beszerzésével megelőzhető. Szén-monoxid mérgezés miatt évente 20-25 ember veszíti életét - fűzte hozzá.


Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!