Eltűnt a Baunok házaspár: elfogtak egy férfit

Elfogtak egy férfit a szolnoki házaspár november közepi eltűnésével összefüggésben. Két másik férfit továbbra is emberrablás gyanújával köröznek - tudatta szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

MTI

Pásztorné Kovács Ágnes közölte: a főkapitányság bűnügyi osztálya őrizetbe vett egy férfit a Baunok házaspár eltűnésével kapcsolatban. Az eddigi gyanúsítottak ellen kiadott európai elfogatóparancs azonban továbbra is érvényben van - hangsúlyozta a sajtószóvivő, aki az MTI kérdésére azt mondta: a nyomozás érdekeire való tekintettel nem áll módjában bővebb tájékoztatást adni az elfogott emberrel és annak az ügyben betöltött szerepével kapcsolatban.

A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége november 17-én tűnt el a szolnoki Kertész úton álló házukból, két személyautójukkal együtt.
Az eddigi adatok alapján feltehetően a 36 éves, nagytarcsai Herczku Szabolcs és az ugyancsak 36 éves, újszászi Mészáros Tibor János rabolta el a házaspárt.
A rendőrség a napokban kétmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki mindkét gyanúsított elfogásához, továbbá a feltételezett bűncselekmény elkövetését bizonyító tárgyak megtalálásához elegendő információt ad. A felderítést szolgáló egyéb érdemi adatokért a kitűzött jutalomnak egy részét fizeti ki a hatóság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!