eMagyarország: szakmai továbbképzés Vasváron

Rövidesen egész napos workshop helyszíne lesz a vasvári kulturális központ és a mellette lévő zarándokszálló. Több mint száz eMagyarország pontról várják szakmai továbbképzésre a résztvevőket.

Kozma Gábor

A Nagy Gáspár nevét viselő intézmény igazgatója, Gergye Rezső elmondta, hogy a kulturális intézmények egyik új kihívása a digitális világ, az ehhez való alkalmazkodás, illetve e technikák és módszerel terjesztése.

- Egy nemrég napvilágot látott adat szerint 5 éven belül a munkahelyek 90 százaléka esetében alapkövetelmény lesz a digitális írástudás Magyarországon - fogalmazott. - Ugyanakkor hazánkban a lakosság fele még nem használja a számítógépet és az internetet. Ennek a megdöbbentő kontrasztnak a feloldásában kíván segíteni az a közel kétezer eMagyarország pont, amelyhez mi is csatlakoztunk.

A 19 regionális központ szerepére a legaktívabb eMagyarország pontokat kérte fel az ötletgazda. Fő cél a decentralizáció; a közösségi hozzáférési pontok és ezzel együtt az internet elérés kiterjesztése az ország minél több pontján.

- Számos pozitív példa, visszajelzés bizonyítja, hogy a közösségi pontok és persze az ott dolgozó képzett eTanácsadók segítségével a legelmaradottabb régiókban munkát találtak, esetleg épp maga a pont működik távmunkahelyszínként - mondta el az igazgató.

Hozzátéve: Vasvárról a megye 170 eMagyarország pontjával állnak kapcsolatban. Személyes találkozásokon váltanak szót a módszerekről a szabadtéri rendezvényeken, falunapokon rendszeresen megjelennek a tanácsadók. A kulturális központban a workshopon kívül képzéseket is szerveznek, segítve a digitális írástudás elterjesztését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!