Emléktábla a fiatalon kivégzett Deli Lajosnak

Sárvár főterén 1945-ben nyilvánosan fölakasztották a húszéves Deli Lajost, mert lelkiismereti okból megtagadta a katonai szolgálatot. Emlékét kedd óta tábla őrzi.

Simon Erzsébet

Egy szégyenteljes gyilkosságot, s a történelmi hátterét idézték fel tegnap egy megemlékezésen, amelynek a befejezéseképpen emléktáblát avattak az 1945. március  12-én a sárvári főtéren kivégzett Deli Lajos tiszteletére. Az ünnepséget a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház regionális szervezete, az emléktábla elkészítését Gerencsér Lajos Ausztriában élő festőművész kezdeményezte.

A megemlékezésen dr. Szita Szabolcs professzor, a budapesti Holocaust Dokumentációs Központ megbízott igazgatója történelmi áttekintést adott a nyilas korszakról, amikor ember embernek farkasa volt. Egy ártatlan fiatalember halála kapcsán idézte föl a második világháború utolsó hónapjait. A Nyilaskeresztes Párt  mintegy ötvenezer embert deportált Nyugat-Magyarországra, hogy egy Pozsonytól a Dráváig tartó árokrendszert ásasson velük, megállítandó a Vörös Hadsereget. Ezrek pusztultak el az értelmetlen munkában, s olyanok is áldozatul estek, akik nem tettek semmit, csak félreállva ki akartak maradni a szégyenteljes eseményekből.

A húszéves bókaházai földműves, Deli Lajos a hitbéli meggyőződése miatt lett mártír. A Jehova Tanúi Egyház tagja lelkiismereti okokból megtagadta a katonai szolgálatot, s ásót sem vett a kezébe. Ezért két héttel az orosz csapatok Sárvárra érkezése előtt - példát statuálva - nyilvánosan kivégezték a nyilasok.

Futó Ferenc, a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház képviseletében Deli Lajos bátorságát, hitét erőt adó példaként említette; nagy szükség van ma is bátorságra, hitre a kirekesztés, az ostobaság ellen. Deli Lajos nagy valószínűséggel a zsidó temetőben nyugszik: emléktáblája a kerítés falát díszíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!