Éva: Nem emlékszem, hogy a többi gyereket mikor szültem

Az év első vasi újszülöttje, Károlyi Ibolya hétfőn elhagyhatta a celldömölki kórházat. A vönöcki házban sokan várták haza: édesapja, annak előző élettársa, Mária és két féltestvére, Szabolcs és András. Évának, az anyukának, 28 éves létére ez volt a tizedik szülése.

Nagy Ildikó

Lógó fülű vizsla szalad elénk csaholva, nem tudni minek örül jobban: a hónak vagy a vendégeknek. A vönöcki ház kapujában állunk, hívatlanul, bejelentés nélkül jöttünk, hogy megnézzük az év első vasi újszülöttjét.

Vékony, de határozott fiatalember siet elibénk, ő Károlyi György, a büszke apa. Szélesre tárja a kaput, és mosolyogva tessékel befelé. Mondja, szerencsénk van, a kis Ibolya ébren van. Hűvös előtéren át vezet az útunk a szobába, ahol a sarokban lévő kályha ontja a meleget. A földpadlós szoba nagy részét egy kinyitott kanapé uralja.

Ott ül Éva, a kis Ibolya anyukája. A kislányt egy másik nő dajkálja, szelíd, gyermekarcú teremtés. A hétéves Szabolcs és az ötesztendős András is a kicsi körül sertepertél. A kiságy sarkában barna mackó posztol, de a tükörsima lepedő azt sejteti, hogy csak a mellette lévő  dobozban sorakozó babaápoló szereket őrzi. Mert bizony Ibolya még nemigen feküdt a kiságyban. Napjai nagy részét ölben tölti, éjszakánként pedig szülei között alszik a kanapén, egy patyolatfehérre keményített pólyában. 

- Jó baba, csak egy kicsit hasfájós - szólal meg halkan Éva, aki közben a mellére tette a kislányt. Szerencsére  Ibolya - aki 2 kiló 95 dekával jött a világra, és hétfőig csupán tíz dekát vesztett születési súlyából - jó evő: csütörtökön már három kilót mutatott alatta a mérleg. Míg Éva szoptat, elcsendesedik a szoba: Szabolcs és Andris tágra nyílt szemekkel nézik a kistesót. Talán nem is mondta nekik senki, mégis érzik: most csendben kell lenni. 
 
Eltelik egy kis idő, mire összeáll a kép, és megértjük, ki kicsoda a vönöcki történetben. Az érkezésünkkor a kis Ibolyát dajkáló nőről kiderül, hogy ő Mária, György előző élettársa, a két fiú anyukája.

- Erről inkább ne kérdezgessen, a falu már így is a szájára vett minket - mondja György. 

A férfi előző és mostani családja ugyanis egy fedél alatt él.

- Máriával vége lett a kapcsolatunknak, utána, tavaly februárban ismertem meg Évát. Arról viszont hallani sem akartam, hogy Mária visszamenjen Székesfehérvárra, és magával vigye a fiúkat. A közelemben akarom tudni a gyerekeimet. Úgy hozta a szükség, hogy most egy fedél alatt élünk. A két és fél szobás házban jut hely mindenkinek - jelenti ki határozottan a családfő, akinek láthatóan nagy tekintélye van az asszonyok előtt.

A megszokottnak korántsem nevezhető helyzettel mindkét asszony megbékélt, láthatóan jól elvannak így együtt, a kis jövevény pedig még jobban összekovácsolta a ház lakóit. Szabolcs és Andris például kikönyörögték, hogy ezentúl  ebéd után hazajöhessenek az óvodából, hadd legyenek a kistestvérük mellett.

Úgy csimpaszkodnak Éva nyakába, mintha ő lenne az anyjuk. És Éva is olyan szeretettel öleli át őket, mintha az övéi lennének.

Pedig nem lehet könnyű neki... Igen, eljött az idő, amikor muszáj rákérdezni arra, amit Ibolya születése után megírtunk: a 28 éves Évának Ibolya a tizedik gyermeke. Hol vannak a többiek?

A zavarával kűzdő asszonynak György siet a segítségére. Két fényképet mutat: mindegyikről gyönyörű gyerek mosolyog ránk. Egyikük a 14 éves Éva, akit elsőként, 14 éves korában hozott a világra Éva. A másikon a hétesztendős Szabolcs.

Két éve, hogy a két gyermeket elvették Évától.

Pontosabban tőle és a korábbi élettársától. Meséli, hogy a  férfi ivott, játékgépezett, a végén már a nagypapa házának kamrájában kellett meghúzniuk magukat. Évi és Szabolcs most nevelőszülőknél élnek, de gyakran találkoznak az anyjukkal. Karácsony után is itt voltak, akkor hozták a képeket. 

És a többi gyerek?, faggatom Évát, aki megemlíti még a hatéves Jánost, aki szívbeteg, és Pózván fekszik kórházban. Várnám, hogy folytassa, de egyre kínosabb a csönd.
 
- Nem emlékszem, hogy a többit mikor szültem. Már a kórházban lemondtam róluk. Talán jó helyre kerültek - suttogja.

Aztán ahogy ülünk egymással szemben, lassan megértem, hogy ez az asszony minden erejével próbálta kitörölni az emlékezetéből azokat a szüléseket. És látom rajta azt is, hogy nem sikerült...
 
- De ugye ez a kislány itt  marad? - kérdezem félve a pólyán ásítozó Ibolyára pillantva, mire György felhördül: még szép, hogy itt marad!
  
- Én mindent megteszek a gyerekeimért. Van munkám, kocsitakarító vagyok a vasútnál, Mária is dolgozik, idővel csak előbbre jutunk. Van egy ház Alsóságon, tízmillióért kínálják, ha sikerül hitelt felvenni, odaköltöznék Évával és Ibolyával, Marika meg itt maradhatna a fiúkkal - sorolja a terveketGyörgy.
 
- Nincsenek nagy vágyaink. Egészségesek legyünk, és szeressük egymást. És egyszer talán Évi és Szabolcs is hozzánk kerülhet - teszi hozzá a férfi, Éva pedig könnyes szemmel bólogat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!