Felavatták a megszépült jáki óvodát

A növekvő gyermeklétszámhoz igazodva bővítették és felújították a jáki Százszorszép Óvodát. A megszépült intézményt szombaton délután avatta fel dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Merklin Tímea


- Négyről öt csoportosra bővült az óvodánk. A faluban a gyermekek száma is nő. Két éves kortól tudjuk fogadni az apróságokat ebben a korszerű, 21. századi intézményben - tudtuk meg Kissné Nárai Márta intézményvezetőtől az avatáson.

-  Sok olyan lehetőség van és lesz, amikor ünnepelhetünk. Szeptemberben játszóteret avattunk, most óvodát, augusztusban iskolabővítést és felújítást fogunk avatni. Az óvodához 59,7 millió forintot nyertünk pályázaton. A teljes költség 66,4 millió forint volt. Az, hogy egy óvodát kívül-belül felújítanak és bővítenek is, ma Magyarországon nagyon ritka, hiszen mindenhol csökken a gyerekek száma. Nálunk ezzel szemben növekszik - mondta Szemes István polgármester, aki végül köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette ezt a munkát. 

- Tavaly, amikor a templom felújításáról beszélgettünk szakemberekkel, egy régész elmesélte, hogy mintákat vettek a templomtoronyban őrzött csontokról, és az derül ki, hogy az Árpád-korban itt élt jákiaknak egyenesági leszármazottaik a maiak. Ezt a falut megkímélte a tatárjárás, a törökdúlás. Itt ezer esztendeje magyar emberek élnek - emlékezett dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter Thomas Mannt idézve: „mélységes mély a múltnak kútja”.

- Egy hosszú lánc egy fontos szeme vagyunk az egymást követő generációk sorában - tette hozzá. - Egyik kezünk a múlt ködébe nyúlva az ősök kezét fogja, a másik a gyerekeinkét, a jövőét. Az áldott állapotban lévő asszonyra ma azt mondják: terhes. Mintha a gyermek valami teher volna. Régen azt mondták: „jövője van” annak az asszonykának, akinek domborodik a pocakja.

- Jövője van ennek a településnek is, amely a gyerekekről gondoskodik. A német Kindergarten szó gyermekkertet jelent. Az óvónőt úgy mondják: Kindergartnerin - gyermekkertész. Nagyon jól fejezi ki ez a szó e foglalkozás lényegét. A gyermekkertészek apró virágokat nevelgetnek, locsolgatnak, ha szükséges megnyesegetik őket. Azt kívánom, hogy  Ják élete a gyermekben folytatódjék. -

-Dr. Rátkai László főtisztelendő esperes megáldotta az óvoda épületét, majd dr. Hende Csaba miniszter átvágta a szalagot. Az óvodások műsora zárta az ünnepséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!