Feltűzték a szalagot a sárvári Barabás középiskolában

A sárvári Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 12. A végzős osztályának tartották pénteken este a szalagavató ünnepségét.

Benkő Sándor

Az iskola hét osztályában végeznek az idén kőművesek, bútorasztalosok, szerkezetlakatosok, kőművesek, villanyszerelők, szabók, elektronikai technikusok, és a pénteki szalagavató végzősei, nőiruha-készítők és gépészek.

Ebben az évben  220 diák áll vizsga előtt a Barabás középiskolában Sárváron. A szalagavatóik felénél tartanak. Az iskola tornacsarnokában Pártli József  12. A osztálya tartotta meg a szalagavatóját. A 22 diák a négy éves képzés végéhez közeledik. A lányok nőiruha-készítők lesznek, a fiúk pedig gépésznek tanultak. A szalagavató után még jócskán van idejük és lehetőségük a vizsgákra és az érettségire lelkiismeretesen felkészülni, de a pénteki nap a könnyedség, meghatódottság jegyében telt.

A diákok szavaltak és táncoltak a szülők, barátok, tanárok előtt, majd színpadi produkción humoros osztálytörténettel emlékeztek meg a három és fél év legemlékezetesebb pillanatairól. Az ünnepi díszbe öltözött huszonkét diák ezután felsorakozott, és Pártli József osztályfőnök egyesével a mellükre tűzte a négy diákévre emlékeztető szalagokat.

Az iskola igazgatója, Lakatné Mester Éva, majd az osztályfőnök köszöntötte a diákokat rövid beszéddel. Az egyik diák válaszbeszéde után elkészültek a maradandó és pótolhatatlan fényképek. A rendezvény vacsorával a város egyik éttermében folytatódott, a szalagavató bállal zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!