Fiatal lányt ölt a szén-monoxid Szombathelyen

A tizennyolc éves lány egy Lovas utcai családi ház fürdőszobájában lett rosszul kedden éjjel. Édesanyja talált rá, a mentők már nem tudták újraéleszteni. Újra a szén-monoxid ölt.

Vas Népe

Édesanyja talált rá családi házuk fürdőszobájában arra a fiatal lányra, aki az orvosszakértő véleménye szerint feltehetően szén-monoxid mérgezésben halt meg kedden éjjel. A nő azonnal értesítette a mentőket, akik megpróbálták újraéleszteni a lányt, de nem jártak sikerrel.

A tűzoltók kiérkezésük után megmértek a szén-monoxid szintet a ház fürdőszobájában, majd hívták a gázműveket, miközben átszellőztették a lakást. Az eset körülményeinek tisztázására igazságügyi tüzeléstechnikai szakértőt is bevont a rendőrség.

Aranyos, helyes mosolygós, közvetlen teremtés volt

A baleset helyzínén járva szerdán délőtt több környékbelivel is szót váltottunk, érthető módon mindannyiukat megrázta az eset. Tőluk tudjuk, hogy a lány most érettségizett volna a helyi kereskedelmi szakközépiskolában, s az egyik utcabeli könnyes szemmel emlékeztetett arra, hogy a lánynak mindössze pár hete volt a szalagavatója, most meg...

- Aranyos, helyes mosolygós, közvetlen teremtés volt - mesélte egy neve elhallgatását kérő hölgy, aki úgy értesült, hogy a lány a szén-monoxidtól fürdés közben, a kádban lett rosszul, s végül az édesanyja törte rá az ajtót, s hívta ki azonnal a mentőket.

- Nagyon sajnálom a családot, nem tudom, hogy miként lehet feldolgozni egy ilyen tragédiát, főként, hogy a kislány egyedüli gyerek volt, tárta szét a karjait a könnyeit morzsolgatva egy másik utcabeli, hogy aztán néhány pillanat múlva az elhunyt édesanyjától kapjuk meg a választ: Ezt sehogy!

A gyászló édesanya megtörtent annyit tett még hozzá: pótolhatatlan veszteség érte, nem tudja, hogy mi lesz ezután...

OLDALTÖRÉS: Idén Vas megyében ez volt a hetedik eset

 

 

 

Vas megyében az idén eddig már hét szén-monoxid-mérgezés történt, ez volt a első halálos. Hétvégén Perenyéből egy családi házból kellett kórházba vinni három ember szén-monoxid mérgezés miatt.

Jellemzően azokban a lakásokban történik szén-monoxid mérgezés, ahol nem pótolják az égési levegőt. Ahol mérgezés történt, ott mindenhol fokozott hőszigetelésű nyílászárók voltak, és nem voltak légbeejtő lyukak, mondta el portálunknak az elmúlt hetek eseteiről egy szakértő.

Az elmúlt évben a gázszolgáltató illetékességi területén - hat megyében - összesen 23 ilyen eset fordult elő.
   
Szombathelyen és környékén jelentősen növekedett a szén-monoxid-mérgezések száma, ezért az önkormányzat arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy ellenőriztessék a gázkészülékeket azokban a lakásokban, ahol több éve nem történt meg a felülvizsgálat.

Puskás Tivadar Szombathely polgármestere a Szűrcsapó 24-ben történtek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, országos probléma lehet abból, hogy sok lakásban jól záródó, a levegőt át nem engedő nyílászárókra cserélték az ablakokat, ám olyan gázkészülékeket használnak, amelyek az égéshez az oxigént a lakás légteréből vonják el.
    
A 2003-as gáztörvényben még benne volt, hogy a gázkészülékek üzemelését a tulajdonosoknak legalább ötévente felül kell vizsgálniuk, a 2008-as gáztörvényből azonban ez a kötelezettség már kimaradt - mutatott rá törvénymódosítást sürgetve sajtótájékoztatóján a polgármester, aki Szombathely országgyűlési képviselője is.

Bejelentette: a februári közgyűlésen kezdeményezni fogják, hogy az összes gázfűtéses önkormányzati lakásban vizsgálják fölül a használt gázkészülékeket. Ugyanezt javasolják a magántulajdonú lakásokban élők számára is.

OLDALTÖRÉS: Halálos szén-monoxid-mérgezések Magyarországon - KRONOLÓGIA

Halálos szén-monoxid-mérgezések Magyarországon - KRONOLÓGIA

Halálos szén-monoxid-mérgezések Magyarországon - KRONOLÓGIA

Halálos szén-monoxid-mérgezések Magyarországon - KRONOLÓGIA

Ismét ölt a szén-monoxid, kedd éjjel egy 18 éves lány halt meg Szombathelyen. A színtelen-szagtalan, a levegővel elkeveredő gáz már kis mennyiségben is mérgezési tüneteket okoz, nagyobb mennyiségben fulladáshoz vezethet. Idén már több tucat ember szenvedett valamilyen fokú szén-monoxid-mérgezést, csak az elmúlt hétvégén több mint harminc esetben riasztották a mentőket. Az ok általában: ellenőrizetlen gázkészülékek, kályhák.

Az MTVA-Sajtó- és Fotóarchívum összeállítása az idei halálos szén-monoxid-mérgezésekről:

2012. február 2. - Szén-monoxid-mérgezés áldozata lett egy házaspár Budapesten. A tűzoltók már holtan találták meg őket XXIII. kerületi, Ócsai úti lakásukban.
   
2012. február 4. - Szén-monoxid-mérgezést szenvedett két ember Dévaványán, egyikük meghalt. A családi házban gázpalackról üzemeltetett gázmelegítővel fűtöttek.
   
2012. február 5. - Szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette egy 20 év körüli nő Budapesten, a VII. kerületi Dohány utcában.
   
2012. február 7. - Egy asszony életét vesztette, három lánya pedig kórházba került szén-monoxid-mérgezés miatt Bordányban. A balesetet a kazán helytelen működése okozhatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!