Frei Tamás írásról, kávéról és szabadságról

Ismerős gesztusok, ismerős az a szája sarkában bujkáló félmosoly is: a televíziós újságíró Frei Tamás most kávéház-láncot működtet - sőt, regényt írt. Ebben is, abban is sikeres.

Ölbei Lívia

- Korábban ön kérdezett, most önt kérdezik. Milyen a szerepcsere?

- Azért a televíziós életem idején is adtam interjúkat, bár arra mindig ügyeltem, hogy a magánéletem - ahogy a szó is takarja - valóban magán-élet maradjon. Igaz, aki az elmúlt években nem volt hajlandó az életének ebből a szeletéből is adni valamit, eladhatatlanná vált bizonyos szerkesztői megközelítésben. Azokkal kellett volna versenyeznem, aki a szülőszobába is magukkal viszik a fényképezőgépet. Ezért aztán kicsit meglep, és természetesen jólesik az érdeklődés: most, hogy regényíróvá... - remélem, leszek.

- Azért az nem hangzik rosszul, hogy a "világjáró újságíró, Frei Tamás akcióregénnyel jelentkezett."

- Pedig többen megkérdezték tőlem, hogy normális vagyok-e; miért nem azt írom meg, hogy milyen volt a színfalak mögött a Született feleségek sztárjait interjúvolni Hollywoodban - azt biztos több példányban eladnánk. Azt válaszoltam, hogy de én regényt szeretnék írni - amerikai egyetemista korom óta, amikor olyan tárgyakat tanultam, hogy dramaturgia, karakterépítés, drámai struktúra. Azóta ezt az eszköztárat használom; a televíziós műsoraimban is ezt tettem: ott is fontos volt, hogy a reklámblokk után visszajöjjön a néző. A konspirációs thriller - akcióregény műfajban ugyanez működik, csak most azért küzdök, hogy az olvasó másnap este is visszatérjen a könyvhöz. Nem a "Frei Tamás-brand" továbbépítéséről van szó: azért írtam, mert régóta szerettem volna ilyen típusú regényt írni - belső mozit látsz, amikor olvasod. Imádom ezeket a könyveket különböző nyelveken olvasni, mindig hiányoltam, hogy miért nincs hasonló magyarul is; hát most itt van.

- Pontosabban nincsen: kerestem Szombathelyen A Megmentőt, de elfogyott. Azt mondják, várják az utánnyomást - vagyis teljes a siker.

- Az "egy címből egy nap alatt eladott példány" - rekordot most tényleg ez a könyv tartja. Két héttel ezelőtt még egy olyan kötet volt a rekorder, amely a karácsony előtti őrületben produkálta a legjobb példányszámot. Hozzáteszem: az első akadály átugorva - sokan érdeklődnek utána; és ennek nagyon örülök. De akkor lesz igazán siker, ha azoknak, akik elolvasták, tetszik - és ajánlják másoknak is.

- Kinek mutatta meg a készülő regényt? Kitől kért véleményt?

- Mindenekelőtt a páromtól: minden este megmutattam, mire jutottam. Ebben az értelemben nagyon szerencsés életem van: sok mindenben hasonlítunk. Ő is sokat élt külföldön, több nyelven beszél, sokat utazott - utaztunk együtt is. Hasonló könyveket kedvelünk. Van úgy, hogy szétdaraboljuk a köteteket: én elolvasom az első ötven oldalt, elvágom - megkapja ő. Nagyon értette az ötletet, és nagyon lelkes volt ő maga is. A regényben erős a szerelmi szál: a női lélek rezdüléseit illetően különösen sok tanácsot kaptam a páromtól. Abban az értelemben is szerencsém van, hogy a kiadóban (Ulpius-Ház) dolgoznak amerikai egyetemeken tanult szerkesztők, akik értik az amerikai thriller-irodalmat. Az én vezetőszerkesztőm Huszti Gergő volt: ötven oldalanként megkapta a regényt, aktívan befolyásolta ő is a ritmusát - hol van túlírva, hol nincs, mi hiányzik -; Gergőnek sokat köszönhetek. Ismeri a magyar ízlést, érzi a piacot. A magyar olvasóknak írtam alapvetően, még akkor is, ha bízom a nemzetközi kiadásban - amire van is esély, mert megvette egy holland jogdíjkezelő, elkezdődött a nemzetközi karrierje a könyvnek.

- Hogy a nevével is játsszunk egy kicsit: ön irigylésreméltóan szabad ember; nem? Nizzában él, kávéházláncot működtet, regényt ír... Ha így negyven után ránéz az életére, meg tud nevezni néhány olyan pontot, amelyek meghatározták a sorsa alakulását?

- Két esemény szinte jelenetszerűen megmaradt bennem. Egyszer Dél-Afrikában, egy kávézóban - de tényleg, nem azért mondom, mert most is kávézóban ülünk - a cukroszacskón azt a bölcsességet olvastam, hogy nem a cél a fontos, hanem az utazás. Közhely, de ott és akkor mélyen megérintett. Talán azért, mert előtte is így éltem, ösztönszerűen, ezt láttam a környezetemben - mondhatnám akár, hogy a nagyapám dunai hajós volt, le lehet ezt vezetni többféleképpen. Azóta viszont tudatosan élek így: nem tudom, hol leszek öt év múlva, de mindent megteszek azért, hogy az utazás közben érdekes legyen. A másik ilyen típusú élmény, hogy Tom Hanksnek feltettem azt a kérdést - felkészülés közben találtam rá -, hogy tíz napjából az életének hány napot élvez. Azt mondta, hogy hetet - és ő ezt jó aránynak tartotta. Előtte nem gondoltam bele, de azóta igen: az életemet úgy alakítom, hogy ez az arány jó legyen. Ezért szerintem lehet engem irigyelni: tényleg szabad ember vagyok. Két életem van: délután négyig írok, aztán kávéházazok. Nagy szellemi kihívás: én tartom például az ültetvényekkel kapcsolatot, hogy a viszonteladókat kihagyjuk. Ezek itt francia sütemények, arról a vidékről, ahol most élek. Ha belemerülök, reggelig tudnám ezt mondani...