Geocaching - Túrázók a Kálvária-templomnál

Fejér, Veszprém, Zala és Vas megyébôl is érkeztek kincskeresôk a játékunkra.

Nagy Ildikó

Kissé pihegve, de nagyon lelkesen érkeztek meg geocaching játékunk második állomására a kincskeresők, összesen háromszázhuszonhatan. Fejér, Veszprém, Vas és Zala megyéből is jöttek túrázók, mindannyiukat lenyűgözte az eléjük táruló panoráma.

A tavaly meghirdetett geocaching játékunk igazi sikerét jelzi, hogy a kőszegi Kálvária-templomnál is több ismerős túrázóval találkoztunk. Az első játék során kritikaként elhangzott: nem a parkolóban kellene pecsételni, egy kicsit jobban megdolgoztathatnánk a kincskeresőket. Nos, olvasóink kérése parancs: a Kálvária-templomhoz ugyanis egy alapos, emelkedőn megtett séta után érkeztek meg olvasóink, a legtöbbjük kipirulva és levegő után kapkodva.

A korábbi állomásokon megismert ajkai házaspár, Sipos Béla és felesége, Saci elsőként ért a helyszínre. Oka volt a korai kelésnek, hiszen a rövid kőszegi városnézés után egy büki fürdőzést is beiktattak a vasárnapi programba.

A szombathelyi Mendel család is korán érkezett a templomhoz, és becsületekre legyen mondva, a három kislány, Rebi, Zsófi és Korina is jól bírta a gyaloglást. Igaz, a kétéves Korina az út egy részét édesapja ölében tette meg.

A csepregi Babos család véletlenül kapcsolódott be játékunkba, ugyanis éppen Kőszegre, a Kálvária-templomhoz tervezték a vasárnapi kirándulást, amely így ajánlatunk révén egész napos programmá bővült. A gyerekek, András, István és Anna sem bánták a gyaloglást. A szülők, Ágnes és János vezette családi kupaktanács pedig úgy döntött, ezentúl ők is részt vesznek a játékban. Örömmel vették át a játék résztvevőinek járó kuponokat, a kedvezménnyel kínált vasárnapi ebédet pedig a Kék huszár vendéglő árnyékos kerthelyiségében költötték el.

Erdős Géza és felesége, Rózsa a Fejér megyei Sárkeresztesről indult reggel, és 180 kilométert utaztak, hogy megszerezzék a pecsétet. Tavaly is részt vettek a játékban, akkor öt pecsétet gyűjtöttek, most is legalább ennyi helyszínre szeretnének ellátogatni. Mondani sem kell: Nagyvázsonyban is ott voltak, és már kíváncsian várják, mi lesz az újabb úti cél.

Dr. Berki Barnabás és kisfia, Boldizsár egy ideje geocachingelnek, ám játékunkhoz most csatlakoztak. Zalaegerszegről érkeztek, és rövid pihenő után a környéken elrejtett kincsesládákat is felkutatták.

A balatonfűzfői Bándli Petra és barátja, a nagyvázsonyi Ebele Ferenc barátaiktól hallottak a geocachingről, megkedvelték a játékot, így amikor kiderült, hogy a PLT játéka éppen Nagyvázsonyban kezdődik, ők is beneveztek, és a kezdeti sikeren felbuzdulva Kőszegre is eljöttek.

Játékunk résztvevői ingyen nézhettek körül a kőszegi Patikamúzeumban, egy vendéglőben elfogyasztott ebéd mellé ajándék kávét és desszertet kaptak. Azok sem jártak rosszul, akik az Alpokalja étteremben ebédeltek, ott a kávé és az üdítő volt ingyen, a Csikar csárdában pedig délután három óra után járt az 50 százalék kedvezmény.

A település, ahová vasárnap várjuk túrázni szerető olvasóinkat, csupán néhány kilométernyire fekszik a Velencei-tótól. Neve is utal korára: már a honfoglalás idején is éltek itt emberek. A falu egyik legnagyobb nemzeti költőnk szülőhelye, akinek nevét őrzi a művészetoktatásban is jeleskedő iskola, alakjára a három éve emelt szobor emlékeztet a falu közepén. A hely, ahol a kincskeresőket várjuk, a Szózat költőjének szülőháza, amelyet nemrégiben felújítottak. A gyermekkori lakóházban, a volt ispánlakban új kiállítás mutatja be a nagy költő életútját, munkásságát. A község nevezetessége a Kupi család helytörténeti kiállítása, amely bemutatja a falu történetét, az udvaron egy épületben látható a kovácsmúzeum, amelyben nyaranta alkalmanként kovácsbemutatót is tartanak.

Fok: É: 47,232163o K: 18,678350o

Fok-perc: É: 47o 13,930´ K: 18o 40,701´

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!