Geocaching Zalában: óriási siker

Munkatársaink vasárnap az 500 éves letenyei platánfa óriási árnyat adó lombkoronája alatt ajándékkuponokkal és pecsétnyomóval felszerelkezve várták a Pannon Lapok Társasága (PLT) nagysikerű turisztikai nyereményjátékán résztvevő kirándulókat.

Benedek Bálint

A nyolcfordulós geocaching (geokesing) izgalmas kalandtúra negyedik állomására 396 játékos nevezett, akik miután bejárták a parkot, megcsodálhatták a városi könyvtár Makovecz Imre által tervezett különleges épületét, sőt a Szapáry-Andrássy kastély ingyenesen látogatható kiállítását is megnézhették. Ezután Kistolmácsra vezetett az útjuk, ahol az erdei kisvasúttal kirándulhattak a zalai dombok között.

A versenyzőket finom borok várták az öreghegyi tájpincénél, majd a sormási István Hotel éttermében féláron csillapíthatták éhségüket.

Aztán a nap második részében a Magyar Plakát Ház kiállításait is megtekinthették, de lehetőségük nyílt a Kisrécse-Kendlimajor Művészeti Akadémiájának gyönyörűszép környezetét bebarangolni, míg a gyerekek a Czinki Nosztalgia Parasztudvarban simogathatták meg az állatokat.

A vendégek többsége, miután jóllakott a finom sormási ebédtől, visszatért a letenyei térségbe. Sokak kerékpárra pattanva barangolták be mégegyszer a csodálatos szőlőhegyet, míg megint mások úgy döntöttek, a kastélyparkban piknikeznek.

Sőt találkoztunk olyanokkal is, akik a határon túlra, Horvatországba is átkirándultak. Az októberi szikrázó napsütésben mindenki jól érezte magát, s a korábban említett zámolyi társaság tagjai azt ígérték: jövőre is visszatérnek Dél-Zalába, s ha lehet még több barátjukat elcsábítják a fenséges borok hazájába.

A negyedik fordulóról szerdai Utazó mellékletünkben részletesen olvashatnak majd.

Képek a zalai túráról itt!

OLDALTÖRÉS: Csaknem 200 kilométerről is érkeztek játékosok

Kora délutáni helyzetképünk:

A kellemes októberi kirándulóidőben négy megyéből több, mint kétszáz ember gyűlt össze az 500 éves platánfa alatt Letenyén a geocaching játék negyedik fordulójában.

Kora délutáni helyzetképünk:

A kellemes októberi kirándulóidőben négy megyéből több, mint kétszáz ember gyűlt össze az 500 éves platánfa alatt Letenyén a geocaching játék negyedik fordulójában.

Kora délutáni helyzetképünk:

A kellemes októberi kirándulóidőben négy megyéből több, mint kétszáz ember gyűlt össze az 500 éves platánfa alatt Letenyén a geocaching játék negyedik fordulójában.

Lapcsoportunk, a Pannon Lapok Társasága (PLT) turisztikai nyereményjátéka egyre népszerűbb, jól mutatja ezt, hogy Szentgotthárdról, Ajkáról és a 190 kilométerre lévő Sárkeresztesről is érkeztek családok. Zámolyról tíz fős társaság érkezett, akiknek vezetője, Dóka István szerint a geocaching a lehető legjobb ötlet volt, amit a PLT kitalálhatott.

A látogatók számtalan fotót készítettek a platánfa árnyékában, megnézték a letenyei városi könyvtár különleges épületét, sétáltak a Szapáry-Andrássy kastély csodálatos parkjában.

A kirándulóknak lehetőségük nyílt a Csömödér-Bázakerettye-Kistolmács-Lenti erdei vasúton a vadregényes zalai tájakat megtekinteni. A letenyei kaland Öreghegyen Molnár Ferenc tájpincéjénél ért véget. A látogatók megkóstolhatták a letenyei nedűk közül a cserszegi fűszerest, a királyleánykát és a rizlingszilvánit.

A kiránduló csoportokat lenyűgözte a festői táj szépsége, s a friss levegőn hamar megjött az étvágyuk, így azonnal célba vették a sormási István Hotelt, ahol 50 %-os kedvezménnyel választhatták a zalai specialitásokból és egyéb ínycsiklandozó ételkülönlegességből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!