H1N1 gyanús esetek a szombathelyi kórházban! (frissítve)

Szombathely - Lapunk értesülései szerint a Markusovszky Kórházban két olyan személyt is kezelnek, akiknél felmerült, hogy megfertőződtek az új vírussal.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Lapunk munkatársa többszöri próbálkozás után tudta csak elérni a kórház illetékesét, aki megerősítette, hogy két H1N1 gyanús eset is van az intézményben.

Úgy tudjuk a két személy Ausztráliából érkezett, s Győrött a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban fordultak orvoshoz, mivel a sertésinfluenzához hasonló tüneteket produkáltak.

Győrből a szombathelyi kórházba szállították őket. Azért ide, mivel - mint arról már korábban beszámoltunk - , az ÁNTSZ győri régiós központja a szombathelyi kórházat jelölte ki a fertőzött, vagy feltehetően fertőzött betegek ellátására, így a Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyei betegeket a Markusovszky kórházba szállítják, illetve itt kezelik.

Az illetékes osztályvezető orvostól annyit sikerült megtudnunk, hogy a betegek magas lázzal fekszenek az osztályon, ám állapotukról egyelőre nem tudni többet, a vizsgálatok folyamatban vannak, eredmény még nem született. 

Az MTI érdeklődésére dr. Schneider Ferenc, a Vas Megyei Markusovszky Kórház fertőzőosztályának osztályvezető főorvosa vasárnap kora este elmondta: csakugyan kezelnek - elővigyázatosságból, a szabályoknak megfelelően elkülönítve - a kórházban egy férfit és egy nőt, akik Ausztráliából érkeztek rokonlátogatóba, de szavai szerint egyelőre nem jelenthető ki, hogy az új influenzával fertőződtek volna, mivel gyorstesztjük negatív lett. Állapotuk jónak mondható, nincsenek közvetlen életveszélyben.

A kórház ígérete szerint hétfőn hivatalos sajtótájékoztatót tart az ügyről. 

Forrás: VN-online,  Vas Népe – Bajdó Bettina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!