Haiti: káosz a földrengés után

Több mint százmillió euró azonnali segélyt nyújt az Európai Unió a múlt héten pusztító erejű földrengés által sújtott Haitinak.

MTI

A tagállamok összesen 92 millió euróra tettek felajánlást, ebből Magyarország százezer eurót vállalt. A 92 milliót az Európai Bizottság forrásaiból 30 millióval kiegészítették, így 122 millió euró az azonnali uniós támogatás összege. Ezen felül további százmilliót szán az EU arra, hogy segítse Haitin az alapvető infrastruktúra helyreállítását.
 
A legfrissebb, korrigált EU-adatok szerint közel 1200 olyan EU-tagországbeli tartózkodott a földrengés idején a térségben, akiknek a sorsáról egyelőre nincs biztos értesülés. Közel nyolcszáz európait sikerrel kimentettek. Az egyértelműen azonosított európai unióbeli halálos áldozatok száma 28. 
 
Hétfő hajnalban még három haiti túlélőt sikerült kimenteni egy áruház romjai alól, és az ENSZ egy dán munkatársa is szinte teljesen sértetlenül került elő csaknem hat nappal a pusztító földmozgás után.
 

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága hétfői beszámolója szerint a földrengést követő hatodik napon továbbra is katasztrofális a helyzet Haitin, s a lakosság egyre agresszívabb az élelem és víz hiánya miatt.  Egy kormánytag közlése szerint 70 ezret halottat temettek el eddig tömegsírokba. A hétfői jelentés ugyanakkor  a részvétlenség terjedéséről ad hírt: a hullákat az utcára dobálják, és akit összegyűjtöttek, Port-au-Prince-ben helyenként utcai gödrökben égetik el. 
 
Már nem folyik a halottak kiásása a romok alól, onnan már csak a használható tárgyakat kaparják össze. A Vöröskereszt felhívja a figyelmet arra, hogy romlik az egészségügyi helyzet az ideiglenes táborokban, és járványok kitörése fenyeget, s az erőszakos incidensek, fosztogatások száma ugyanolyan ütemben nő, ahogy az emberek kétségbeesése. 

 Az ENSZ főtitkára további 3500 kéksisakos katona, illetve rendőr Haitira küldését kérte hétfőn a Biztonsági Tanácstól. Ban Ki Mun a testület zárt ülésén New Yorkban beszámolt azokról a tapasztalatairól, amelyeket vasárnapi hatórás látogatásán szerzett. Haitin jelenleg 11 ezer ENSZ-katona állomásozik. A létszámot a főtitkár 1500 rendőrrel és 2000 katonával szeretné növelni. Hétfőn további 2 ezer amerikai tengerészgyalogost várnak Haitira, akik a fosztogatók megfékezésére vethetők be. 
 
Folyamatosan, még éjszaka is dolgoznak Haitiban a magyar mentőcsoportok munkatársai - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat.
 
A baptisták két részre váltak, az egyik csoport Port-au-Prince-ben, egy klinikán már éjjel is műtéteket végez. Sok az amputálás, mert a beérkező betegek sérüléseinek 90 százaléka a végtagokat érinti, de folyik helyreállítás is. A másik csoport mozgó mentőként a főváros peremkerületeit járja. A haiti fővárosban nyolc kórház vált rommá, ezért az a klinika is túlzsúfolt, ahol a baptista csoport dolgozik. A folyosón is sebesültek vannak. Úgy néz ki, hogy szükség lesz egy második, az elsőt felváltó segélycsapat kiküldésére is. 


A református szeretetszolgálat Port-au-Prince repülőterén rendezkedett be, ott van a szállásuk is, és ott kezelik a sérülteket, akiket szervezetten szállítanak hozzájuk. Jól vannak ők is, de sokkolóak a benyomásaik a tragédiáról. Az emberek szemében látni, hogy elveszettnek érzik magukat, nem tudnak magukhoz térni, mivel szeretteiket nem sikerült kiemelni a romok alól. 
 
Az amerikai hadsereg reményei szerint két-három napon belül meg lehet nyitni a segélyszállítmányok előtt a haiti főváros kikötőjét, amely súlyosan megrongálódott a földrengésben. Tönkrement a rakpartja és több berendezése, köztük az egyetlen emelődaru. A kikötőre nagy szükség lenne, mert a port-au-prince-i repülőtér nem győzi a több mint 30 országból érkező segélyszállítmányok fogadását, mivel csak egy leszállópályája van.

OLDALTÖRÉS: Haitiból ismét gyarmat lehet

Haitiból ismét gyarmat lehet

 A Haiti településeit romba döntő földrengés következményei ugyan még beláthatatlanok, ám az Egyesült Államok, Franciaország és Brazília máris vitázik a szigetország irányításában játszott vezető szerepről. A helyi kormányzat tehetetlen, az állam- és a kormányfő egy rendőrőrs udvarán, mangófák alatt intézi az államügyeket - írta a spiegel.online.

Haitiból ismét gyarmat lehet

 A Haiti településeit romba döntő földrengés következményei ugyan még beláthatatlanok, ám az Egyesült Államok, Franciaország és Brazília máris vitázik a szigetország irányításában játszott vezető szerepről. A helyi kormányzat tehetetlen, az állam- és a kormányfő egy rendőrőrs udvarán, mangófák alatt intézi az államügyeket - írta a spiegel.online.

Haitiból ismét gyarmat lehet

 A Haiti településeit romba döntő földrengés következményei ugyan még beláthatatlanok, ám az Egyesült Államok, Franciaország és Brazília máris vitázik a szigetország irányításában játszott vezető szerepről. A helyi kormányzat tehetetlen, az állam- és a kormányfő egy rendőrőrs udvarán, mangófák alatt intézi az államügyeket - írta a spiegel.online.

A pusztító földrengés nem kímélte az állami épületeket sem: a parlament, a minisztériumok, bíróságok, börtönök romokban hevernek. A kormány erejét olyannyira meghaladják a tennivalók, hogy René Préval államfő a főváros, Port-au-Prince repülőterét amerikai fennhatóság alá helyezte. Ez viszont nemzetközi zúgolódást váltott ki. Párizs és Brasilia hivatalosan panaszt nyújtott be Washingtonban, kifogásolva, hogy amerikai katonákat szállító repülőgépek soron kívül kapnak leszállási engedélyt Haitin, míg segélyszervezetek gépeit átirányítják a szomszédos Dominikai Köztársaságba. Az USA "annektálta" Port-au-Prince repülőterét - méltatlankodott Bernard Kouchner francia külügyminiszter.

Mérgesen reagált a brazil kormány is. A 9000 főt számláló ENSZ-békefenntartók (Minustah) vezető erejeként beleszólási jog illet meg bennünket - érveltek Washingtonban a brazilok, akiknek eszük ágában sincs feladni a sziget fölötti ellenőrzést. Haiti újjáépítése a jövőben is Latin-Amerika hatáskörében kell, hogy maradjon - véli a regionális hatalom.


Nem úgy néz ki azonban, hogy az amerikaiakra nagy hatást tenne a kritika. A tengerészgyalogosok  máris kész helyzet elé állítják a zúgolódókat: az ő kezükben van a főváros repülőtere. Emellett a Carl Vinson repülőgép-anyahajó is elérte Haitit, így az amerikaiak további "úszó leszállópályával" rendelkeznek a térségben.
 
Haiti egykori gyarmati ura, Franciaország azonban nem adta fel azt a szándékát, hogy érvényt szerezzen befolyásának a szigeten. Egy brüsszeli tanácskozáson Párizs hétfőn meggyőzte EU-partnereit arról, hogy európai rendőröket küldjenek Haitira. Az Európai Csendőri Erők így hamarosan 150 fővel képviselhetik magukat a karibi országban. Párizs eredetileg ezer fő küldését szorgalmazta.
 
Haiti névleg demokrácia ugyan, ám politológusok óvatosan bának ezzel a fogalommal. Egyesek szerint az ország még mindig csak úton van a demokrácia felé. 2004 óta Haiti de facto ENSZ-protektorátusnak számít, a rendről és a belbiztonságról a 9000 fős Minustah katonái gondoskodnak. Az országnak nincs saját hadserege, a rendőrség felépítése még mindig folyamatban van: a kiképzést ENSZ-szakemberek végzik, miként a választások megszervezését is a világszervezet vállalja magára.


 A földrengés újból az amerikai jelenlét megerősödését vonhatja maga után. Az Egyesült Államok legutóbb 1994-ben vonult be húszezer katonával Haitira, visszasegítve a hatalomba a puccsal eltávolított Jean Bertrand Aristide elnököt. Most viszont az Obama-kormány kínosan ügyel arra, hogy elkerülje a megszállás látszatát. Washington inkább partnere akar lenni a haiti kormánynak - bizonygatta a State Department egy tisztviselője.
 
Préval és társai mindazonáltal belátható időn belül csak alárendelt szerepet fognak játszani. Az elnök és a kormányfő már eddig is jobbára a külföldi segélyezőkhöz fűződő kapcsolatok ápolásával törődött; utóbbiak finanszírozzák a haiti költségvetés legnagyobb részét. Henry Carey, a Georgia State University professzora úgy véli, hogy a földrengés nyomán jelentősen meghosszabbítják az ENSZ-erők megbízatását. A protektorátus hatásköre bővülni fog, Haiti ismét "gyarmat" lesz - ezúttal az ENSZ gyarmata. Ez akár pozitívumként is felfogható, amennyiben folytatódni fog a politikai és gazdasági stabilizálódás.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!