Haladás-ankét - Mónika-show feelinggel fűszerezve

Szombathely - A kedd délutáni Haladás-büfében rendezett szurkolói ankéton több volt az értelmetlen bekiabalás, mint a valódi mondanivaló. Avagy hogy csókolta végig egy testes hölgy a Hali-focistákat.

Pum András

A délután fél hatkor kezdődött, és egy órán át tartó Haladás-ankétot tulajdonképpen az első öt perc után be lehetett volna rekeszteni, azt követően ugyanis olykor megmosolyogtató, vagy szánalmas jelenetek tarkított összejövetelnek lehettünk részesei. 

Az ankéton a tulajdonosi kört Kóbor László és Séllei Árpád képviselte, a klubvezetés részéről Vörös Csaba, Tóth Miklós vett részt, míg a játékosokat Rajos Gábor, Tóth Péter, Guzmics Richárd, Rózsa Dániel és Schimmer Szabolcs képviselte. 



A bevezetőben Tóth Miklós örömét fejezte ki, hogy annyi szurkoló jelent meg - lehettünk legalább 150-en - amelyet némely NB I-es klub fizető nézőszámnak is elfogadna. Majd hivatalosan is bejelentette, hogy Róth Antal a Haladás új vezetőedzője, a tréner két és fél esztendőre kötelezi el magát a Rohonci útra. A szakember még nem volt ott a kedd délutáni összejövetelen, hiszen temetésen vett részt Pécsett. A klubmenedzser kifejezte reményét, hogy az új edző érkezése egyúttal új ingert is ad a fiúknak, és a csapat meginduk végre felfelé. Érdemes tudni, hogy miután Csertői Aurél közvetlen segítői - Németh Zoltán és Ulbert Tibor - jól dolgoztak, így ők maradnak a Halinál. Ráadásul Ulbert Sopronban már dolgozott együtt Róth-tal. 

Ami ezután következett az olykor nem igazán volt méltó a 90 éves Haladáshoz. Egy testes, láthatóan már nem túlzottan szomjas hölgyemény kezdett hosszú monológba, egy baj volt vele, hogy a mondandóját saját magán kívül senki sem tudta értelmezni - emiatt a válasz is elmaradt. Ezt követően egy szurkoló emelkedett szólásra, aki elmondta: egy korszak lezárult, tovább kell lépni. Az ősidők óta meccsre járó szurkoló megjegyezte: reméli, a napi egy edzést ezután felváltja a napi két foglalkozás. "Nem szabad magára hagyni a szurkolókat, és remélem akik eddig nem jöttek ki a meccsekre, az edzőváltás után kilátogatnak a Rohonci útra - már szombaton,a Kecskemét ellen is" - mondta a drukker, aki hozátette: reméli, hogy a Haladás újra ragyogni fog. 

Ezt követően elhangzott, hogy a fiatalok méltatlanul kevés játéklehetőséget kapnak, mire Tóth Miklós úgy válaszolt, hogy senki, soha nem szólt bele az edző munkájába, az, hogy fiatalokat vagy időseket állít a csapatba, a mindenkor edző kompetenciája. A fiataloknak kell bizonyítaniuk, hogy érettek a csapattagságra, de Tóth szerint névrokona, Tóth Péter például biztosan nem  adja olcsón a balhátvéd posztját. 



Majd a játékosok emelkedtek szólásra, tulajdonképpen mind az öt játékos ugyanazokra az okora vezette vissza a gyenge szereplés okait. Kevés nyári pihenő, az Európa Liga-szereplés miatt az alapozás hiánya, végjátékban kapott gólok, ami tavaly befelé, az idén kifelé pattanik, pechszéria, védekezőjáték hiányosságai. A játékosok egyébként önkritikusak voltak, szinte valamennyien elismerték, hogy idén eddig többet bakiztak mint tavaly. 

Ezt követően ismét vita bontakozott ki, a szurkolók Orosst, Kuttort, Keneseit hiányolták, Tóth Miklós szerint a drukkerek szombat esti kérése az volt, hogy szombathelyi születésű játékosokkal akarnak beszélni, ezt a drukkerek tagadták, mire a hangzavarban egyre kevesebbet lehetett már hallani. Mindenesetre Tóth kijelentette, amikor az edzésen megkérdezte, hogy kik azok a szombathelyi játékosok akik részt vennének az ankéton, a nem kimondottan a szurkolók kedvencének számító Oross is feltette a kezét...



A szurkolók aztán Kuttort és Orosst kezdték ki, akiket Kóbor László megvédett, de ez csak olaj volt a tűzre, személyeskedésektől sem mentes adok-kapoknak lehettünk fül-és szemtanúi. Mindenesetre azt közben megtudtuk, hogy a libériai Victor Carr a héten a Rohonci úton készül, és vélhetően Simon Ádám végre a Hali játékosa lesz. Elhangzottak még kútba esett igazolások - Vayer, Laczkó (akiért a Vasas 300 ezer eurot kért) - a pénz hiánya, majd némi bekiabálás, az angol és magyar bajnokság összehasonlítása. Majd ismét Kuttor Attila kritizálása volt mûsoron, de Kóbor László válaszait sem kísérte osztatlan siker. Ami igaz, igaz: volt igazság a drukkerek érveiben, de ha öt ember ordítja egyszerre, úgy már kevésbé hatásos.

Végezetül a testes hölgyemény - a délután folyamán már negyedszer - ismét szót kért, de miután mondandójának ezúttal sem volt se füle, se farka, inkább abbahagyta a monológot. Helyette nagy lendülettel megindult az ücsörgő Haladás-játékosok felé, és mindegyiküknek egy cuppanós puszit nyomott az arcára, sőt a vezetők sem maradtak ki a "jóból". Miután végzett magánszámával, karját összefonva letáborozott Tóth Miklós mellett.

Az ankét végén még végighallgathattuk egy szurkolótól, hogy manapság meg kellene becsülni mindazokat akik pénzt tesznek a magyar futballba. Ennyiben maradtunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!