Halálos baleset a 85-ös főúton: öt teherautó ütközött Kapuváron

Kedden reggel három kamion és két kisteherautó ütközött a 85-ös főúton Kapuvár belterületén. A balesetben egy ember meghalt, hárman könnyebben sérültek.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Kedd reggel negyed nyolckor kamion sor haladt Sopronból Győr irányába Kapuvár belterületén a 85-ös főúton.Az előzetes felmérések szerint a sort vezető szlovén kamion - egyelőre ismeretlen okból - az ipartelepi kereszteződésnél hirtelen fékezett, aztán a fékezést követően elhajtott a helyszínről - írja a kisalfold.hu.

A szlovén kamion mögött közlekedő nyerges vontató ráfékezett, a fékezés erejétől elhagyta sávját, s frontálisan ütközött a Győr felől érkező, szabályosan közlekedő kisteherautóval. Az ütközésnek akkora ereje volt, hogy a kisteherautó az árokba csapódott, sofőrje pedig a helyszínen életét vesztette. A kisteherautó mögött közlekedő teherszállító jármű a főúton keresztbe forduló kamionba hajtott.

A Sopron felől közlekedő kamion mögött egy harmadik kamion haladt, amely a fékezéstől a buszmegállóba hajtott, a mögötte közlekedő tehergépjármű pedig az előtte haladóba hajtott. A balesetben egy ember meghalt, hárman könnyebben sérültek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!