Hasba szúrta ivócimboráját a hajléktalan

Életveszélyes szúrt sérüléssel láttak el a Markusovszky Kórházban egy rábapatyi lakost. A sérült azt mondta, üvegbe esett, az okozta a sebet, ám az orvosoknak gyanús lett a történet, mert más sérüléseket is találtak a betegen. Mint kiderült, a gyanú nem volt alaptalan: a sérülést kés okozta.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Tátongó seb volt annak a rábapatyi lakosnak a hasfalán, akit a szombathelyi kórházban műtöttek meg pénteken.

A beteg a műtét előtt azt mondta, hogy rábapatyi házának udvarán esett bele egy üvegbe, mely felsértette hasfalát. A történetet a vele együtt érkező hozzátartozója is megerősítette - mondta a rendőrségnek a műtétet végző sebész, ám azt is közölte, feltételezése szerint nem zárható ki a egyértelműen az idegenkezűség, mivel  a  sérülés az elhelyezkedése, mérete, illetve alakja miatt az  keletkezhetett egy szúró, vágó eszköztől is. Továbbá közölte, hogy a műtét során az kórház dolgozói fog-, illetve szájsérüléseket találtak a betegen.

A kórház jelentése nyomán a hatóság megállapította, hogy a sérült a vele egy háztartásban élő vasegerszegi lakossal együtt italozott, majd éjjel egy óra körül szóváltásba keveredett egy hajléktalan személlyel, aki védekezés közben egy késsel a sértettet hasba szúrta, majd miután távoztak, hívták a mentőket.

A hajléktalant a rendőrök kihallgatták,   ellene életveszélyt okozó súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek büntetőeljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!