Hende Csaba: arra szegődtünk, hogy megújítsuk a honvédséget

Arra szegődtünk, hogy megújítsuk az egész honvédséget, mire végzünk, a honvédelem újra nemzeti ügy lesz - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Ludovika zászlóalj ünnepélyes csapatzászló-adományozó ünnepségén.

MTI

A miniszter Budapesten a végzős kadétok előtt elmondta: a honvédség olyan nemzeti intézménnyé fog válni, amelyet minden magyar ember szeret és tisztel; "mindenki aki egy kicsit is becsüli a valóságot, tudja, hogy ezt a küldetést csak nagyon kemény, nagyon keserves munkával, lépésről lépésre vihetjük végig" - fűzte hozzá.

A miniszter szerint erre a feladatra azért vállalkozhattak, mert mindazok, akik a honvédségben vannak, megmaradtak katonának, megőrizték tartásukat, a zászló becsületét és a saját becsületüket. A kadétokhoz intézve szavait azt mondta: "száz nap múlva tisztként léphettek közéjük ti is; erre a munkára, erre a küldetésre hívunk benneteket" - tette hozzá.

A zászlót Schmitt Pál köztársasági elnök adományozta a csapatnak, és Schmittné Makray Katalin vállalta a védnökséget, a zászlóanyaságot. A lobogót a VIII. kerületben található Orczy parkban megrendezett II. Ludovika Fesztiválon adták át.   

Az Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el a Magyar Honvédség új tartalékos rendszerét kialakító törvénymódosítást; a jogszabályban benne van a Ludovika Zászlóalj megalakítása is, amely a tisztjelöltek kiképzésére jött létre, és az általános szabályok szerint tarthat fenn haditechnikai eszközöket és anyagokat a kiképzés gyakorlati részének biztosításához. 

A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia a magyar katonai felsőoktatás legmagasabb képzési szintjét nyújtó intézménye volt az 1945 előtti Magyarországon. A Ludovika rendeltetése az volt, hogy a hadköteles kort még el nem ért (14-17 éves), önkéntesen jelentkező ifjakat tényleges állományú tisztekké képezze ki, illetve a ténylegesen szolgáló honvédtiszteknek teremtett lehetőséget a hadtudományok terén felsőfokú tanulmányok végzésére. E kétféle rendeltetésnek megfelelően a Ludovikán kétféle oktatás zajlott: a tisztképzés és a felsőfokú képzés. 

Ma az egykori Ludovika jogutódjának a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tekinthető. A Ludovika Fesztivál a magyar hadikultúra évszázadait bemutató rendezvény, amelyen a különböző történelmi korokat idéző látványos katonai és lovas bemutatók, gyermekprogramok, kézműves vásár és "tábori konyha" várja az érdeklődőket vasárnap estig.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!