Hirtelen halált örökített a spermadonor

Huszonnégy utódja közül kilencnek adta tovább potenciálisan halálos örökletes szívhibáját egy spermadonor; a gyerekek egyike kétévesen szívelégtelenségben halt meg.

MTI

A hírt a Journal of the American Medical Association című egészségügyi szaklap közölte szerdán. A jelentés szerint további két, most tizenéves gyereknél jelentkeztek olyan tünetek, amelyek alapján ki vannak téve a hirtelen halál kockázatának, egyikük már defibrillátort is kapott.
   
Ez a második dokumentált eset arra, hogy genetikai betegséget ad át spermadonor az utódainak.
   
Az egészségügyi szaklapban nyilvánosságra hozott jelentés, valamint a szerkesztőségi cikk szerint az eset rávilágít a donorok alapos kivizsgálásának fontosságára.

A San Francisco-i spermabank, amelynél történt az eset, most EKG-t végez minden adományozónál, hogy kiszűrje a veszélyeztetett férfiakat; a tanulmány ezt javasolja a többi hasonló intézménynek is.

A most 42 éves donor - akinek nevét személyiségi jogai miatt nem adták meg - a kilencvenes évek elején adományozott spermiumot a génbanknak. A tőle született gyerekek most 7 és 16 év között vannak. A donor egészen addig nem volt tudatában örökletes szívhibájának, amíg az egyik gyereknél nem diagnosztizálták a szívizom megvastagodásával járó elváltozást (hipertrófiás kardiomiopátia). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!