Hosszú évek után ismét megszólalt A varázsfuvola (képgalériával)

Az Iseum sorsa és a szabadtéri színházi hagyomány összefonódik: a vadonatúj koncepció szerint rekonstruált, frissen átadott szentélyben újra felhangzott A varázsfuvola is.

Ölbei Lívia

"Ha van előttem egy pontosan megfogalmazott, világos cél, semmi mással nem foglalkozom, csak a megvalósításával", mondja Mérei Tamás, a Savaria Történelmi Karnevál Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója. A kétféle feladatkör az utóbbi hónapokban A varázsfuvola-előadás létrehozásában találkozott.

Az Iseum rekonstrukciójától nem lehet elválasztani a szombathelyi Varázsfuvola-hagyományt: 1964. augusztus 8-án csendültek fel először az ötvenes években Szentléleky Tihamér vezetésével feltárt ókori szentélyben  még az eredeti kövek, maradványok között a valósággal ide teremtett opera dallamai. Az Iseum aztán nem csak opera-előadásoknak adott helyet, mindenesetre a legendás 60-70-es évekbeli Varázsfuvola-bemutatók után utoljára 1999-ben láthatta-hallhatta itt a közönség a Mozart-operát. Az Iseum  vadonatúj koncepciót követő  rekonstrukciója után pedig egyértelmű volt, hogy a nyári operajátszás hagyományát is folytatni kell.

Mérei Tamás karneváli kuratóriumi elnökként egyenesen úgy fogalmaz, hogy az iseumi Varázsfuvola Szombathely védjegye  a sokat emlegetett Nyugat királynője-státus visszaszerzésének, megalapozásának záloga lehet. Nyitányként kizárólag ez az opera jöhetett szóba. Tavaly novemberben még úgy látszott, hogy adódik EU-pályázati lehetőség az előadás létrehozására; májusban viszont kiderült, hogy az iseumi előadás nincs a nyertesek között. Egy ilyen volumenű produkció általában minimálisan egyéves előkészületeket igényel, itt sokkal kevesebb idő állt rendelkezésre, viszont jöttek a bizakodásra okot adó jelek. Kiderült például, hogy a rendező Káel Csaba a próbahéttől a bemutatóig tartó időszakban éppen ráér; a rendkívül elfoglalt Miklósa Erika pedig szívesen szakítja meg augusztusi pihenését a szombathelyi előadás kedvéért. Mérei Tamás hangsúlyozza, hogy a művészek valamennyien nagy odaadással  az anyagi nehézségeket méltányolva  álltak az ügy mellé. A gondok oldására jókor érkezett a kulturális államtitkári segítség (a 30 millió forint a karneválnak és A varázsfuvolának). A produkció mintegy 32 millió forintba kerül, az 1241 fő befogadására képes új lelátó árának kifizetésére három éves szerződést kötött az alapítvány a gyártó céggel.

Az elmúlt hónapok szervezői hullámvasútja pénteken este a csúcsra, egyúttal nyugvópontra ért: A varázsfuvola-bemutató  csordultig telt ház előtt aratott sikert. Ahogy Mérei Tamás köszöntőjében fogalmazott: Az álom megvalósult.

Miklósa Erika már csütörtökön délután is könnyedén, ragyogva érkezik a próbára. Kolléganői - az Éj királynőjének három hölgye - valóságos ovációval fogadják. És bár köztudott, hogy sportolóként indult, tényleg muszáj megjegyezni, hogy irigylésre méltó formában van. "Rendszeresen futok  sőt, versenyzésre is adtam a fejem, amatőrként , és heti kétszer tartok tornát, immár kilencedik éve. Biztos, hogy ez látszik", kommentálja az elismerést, aztán azzal folytatja, hogy "színpadi emberként az a minimum, hogy figyelek a kondíciómra. A szerepre való maximális felkészülés mellett ez a legfontosabb egy művészember életében".

Az Éj királynője szinte emblémaként kíséri Miklósa Erika pályáját: "Hadd idézzem egyik világhírű kolléganőmet, René Fleminget, aki nemrég Budapesten, az amerikai nagykövetség fogadásán mellettem állva azt mondta nekem, hogy "annyira irigyellek, minden szoprán erre a szerepre vágyik". Tényleg szerencsésnek érzem magam, hogy az Éj királynője ilyen hosszú ideig elkísér - bár az óriási szerencse mellett nagy felelősség is, hiszen nem akármilyen szerep: csak maximális tudatossággal lehet készülni rá. Általában a száz méteres síkfutáshoz szoktam hasonlítani, annyira speciális kategória. Ha ezt a szerepet az ember minél tovább, minél hosszabb távon szeretné énekelni, akkor körültekintően kell megválasztania a feladatait: alátámasztani az Éj királynője szerepét, mindent ennek rendelni alá. Én  nagyon mélyről jőve, nem a szokványos utat járva  hosszú távra terveztem: azt tűztem ki célul, hogy szeretném megnyerni az olimpiát, vagyis eljutni a csúcsok csúcsára. A csúcs pedig a New York-i Metropolitan, ahol immár 2004. óta énekelem ezt a szerepet. Az már csak hab a tortán, hogy a Metropolitan által létrehozott 2006-os Varázsfuvola-filmben is én énekelhettem az Éj királynőjét. Ez a szerep tényleg minden szoprán álma. De azért már szívesen átadnám a stafétát: jöjjenek a fiatalok. Én pedig boldogan nézném A varázsfuvolát.
 
Amely a szombathelyi Iseumban tényleg nem mindennapi látvány: holnap még egyszer leszáll itt Mozart-Bergman-Verne léghajója. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!